Banai Péter Benő

Nagy kihívás a háború okozta gazdasági lassulás tompítása

Gazdaság Helyi hírek

A legnagyobb kihívást a háború okozta gazdasági lehűlés tompítása jelenti, amelyre a koronavírus-járvány idején adott válaszoktól eltérő reakciókra van szükség – mondta az államháztartásért felelős államtitkár a múlt heti 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden.

Banai Péter Benő kiemelte: 2022 gazdasági-társadalmi kihívásokkal van tele, amire meg kell találni a jó gazdaságpolitikai választ. Helyes diagnózis után helyes terápia kell – mondta. Magyarországon 2011 és 2019 között minden évben csökkent az adósság, a hiányt sikerült 3 százalék alatt tartani. A foglalkoztatottak száma egymillióval nőtt, sikerült régóta munkanélkülieket újra foglalkoztatni, bár a hatékonyság javításában van feladat.

Összességében az Eurostat számai alapján jó helyzetben volt a gazdaság a pandémia előtt, és 2021-ben a járvány után gyorsabban pattant vissza mint az uniós átlag – mutatott rá. A jelenlegi problémában a külső okok erőteljesebbek – mondta, és példaként a gázár emelkedését említette.

Alapvető fontosságúnak nevezte a helyzet megoldásához az uniós források megérkezését, mivel számtalan beruházást lehet ezzel finanszírozni, és az államháztartási hiány növelése nélkül lehet beruházást élénkíteni. Azért is lényegesek ezek a korábban már az országnak megítélt pénzek, mert az energiaárak elszaladása a folyó fizetési mérleg radikális romlásával jár együtt – mondta. Hozzátette, hogy a külső finanszírozási képesség megőrzéséhez is szükségesek a források, és reményét fejezte ki, hogy megegyezés esetén gyorsan és jelentős összeg érkezik majd, mert állami forrásból már előfinanszíroztak számos projektet.

Ezek majd az államadósság finanszírozásában is érdemi segítséget jelentenek

– hangsúlyozta.

A terápia a jelenlegi kihívásokra az államtitkár szerint az aktív gazdaságpolitika. A háború negatív következményeit követően a kormány jelentős költségvetési beavatkozást hajtott végre, ami nagyobbrészt a kiadási oldalt érintette, például az állami beruházások visszafogásával. Úgy próbálták ezeket összeállítani, hogy ne csak a költségvetés stabilitását őrizzék meg, hanem közben a folyó fizetési mérlegre is figyeljenek, ne öljék meg a növekedést, és lehetőleg lefelé tolják az inflációt – sorolta.

Banai Péter Benő kitért arra: az állami beruházások visszavétele segíti az infláció csökkentését. A diagnózis után a kormány lépett – emelte ki, megjegyezve, hogy ma mindenki pesszimistább, mint hat hónappal ezelőtt, a gazdaságpolitika nem dőlhet hátra.

Banai Péter Benő elmondta: az energiaválságra válaszul számos európai ország a háztartásoknak és a vállalatoknak is támogatást nyújt, mert ebben a helyzetben ez versenyelőnyt jelenthet. Az Európai Bizottság is könnyítette az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat. Komoly dilemmának nevezte a hiány leszorítása mellett megtalálni a forrásokat a leginkább érintett cégeknek. Kicsi a valószínűsége annak szerinte, hogy a háború miatti szankciók azonnal megszűnnének a háború végével; a 2023-as év nem ígérkezik könnyűnek.

Nyitókép: Rosta Tibor – MTI