Dóm téri óriáskerék

Már bontják a Dóm téri adventi vásár óriáskerekét

Helyi hírek Ország Party Zone

Szép volt, jó volt, ennyi volt. Vasárnapig forgott a Dóm téri óriáskerék, egy kicsit meghosszabbítva az adventi vásárt az ugyancsak tovább szolgáló szalmalabirintus társaságában, egy kis enni- és innivalóval a kerék árnyékában.

Ma már elkezdték bontani az óriáskereket, ami értelemszerűen a kabinok leszedésével kezdődött. Szerettük volna megtudni, hányan ültek fel rá, ezért megkerestük a Szegedi Városképet. Udvarias, de kitérő, egyben akceptálható választ kaptunk.

A Szegedi Városkép és Piac Kft. és a Szolgáltató között létrejött megállapodás szerint: „a Felek kölcsönösen kötelesek a jogviszony ellátása során tudomására jutott, a másik félre vonatkozó valamennyi gazdasági és egyéb adatot, információt üzleti titokként megőrizni”. – Fentiek miatt az Ön által kérdezett, látogatók számra vonatkozó adat sem adható ki – írta válaszlevelében a társaság.

Korábban ez nem volt mindig titok, 2018. november 23. és 2019. január 10. között 70 ezren ültek fel az akkor még Széchenyi téren forgó óriáskerékre. És akkoriban a bontásnál nem eső esett, hanem keményen fagyott, hó ugyan nem sok volt, de rendesen fehérlett a tér aszfaltja…

Fotók: Frank Yvette