Szeged, SZTE, egyetemisták, egyetem, nyílt nap, Természettudomány

Teljesítette tavalyi vállalásait a Szegedi Tudományegyetem

Egyetem Helyi hírek Ország

Tavaly, a modellváltást követő első évben szinte 100 százalékban teljesítette vállalt indikátorait a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – tájékoztatta a sajtót felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden.

A közlemény idézi Fendler Judit kancellárt, aki szerint objektívvé és összemérhetővé vált az átalakult felsőoktatási intézmények teljesítménye, és valós verseny alakult ki abban, hogy a legkiválóbbakat vonzzák magukhoz az intézmények, és a legmagasabb szintű tudást biztosítsák számukra.

Az SZTE öt évre szóló, indikátorokon alapuló szerződése szerint forrásai 30 százalékát már a tavalyi évre is normatív módon, teljesítményhez kötötten kapta. Az intézmény az indikátorrendszer alapján tavaly csaknem 96 százalékot ért el, ez magyarországi viszonylatban kiemelkedő teljesítmény.

A siker oka az, hogy az egyetem az oktatás, a kutatás és a gyógyítás területén is a kiválóságra törekszik, és a különböző fejlesztések révén olyan támogató környezetet alakít ki, amely szintén a kiválóságok kibontakozását támogatja

– hangsúlyozta a kancellár.

Az egyetem jelentős fejlesztéseket valósít meg: jelenleg is zajlik az Infektológiai Klinika és Oktató Központ, a Bartók Béla Művészeti Kar, valamint a Fogorvostudományi Képzési Tömb építése, illetve felújítása. Ezek mellett újabb, az oktatást, a kutatást és a gyógyítást segítő projektek megvalósításához is elnyert támogatást az SZTE. Ezek között említette a szakember az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium programot, a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ kialakítását, az onkológiai eszközpark vagy a diagnosztikai és terápiás endoszkópia-szolgáltatás fejlesztését, valamint az energetikai beruházásokat.

Tavaly az SZTE-n nőtt az informatika alapképzésen tanuló duális hallgatók száma, csökkent a hallgatói lemorzsolódás aránya az orvos- és egészségtudományi, az informatikai és a természettudományi alapképzési területeken. Fendler Judit szerint mindez a tanulmányi sikerességet támogató intézkedéseknek köszönhető, így például annak, hogy módosították a tanulmányi és vizsgaszabályzatot.

Az egyetem sikeres beiskolázási kampányának köszönhetően évek óta folyamatosan növekszik az SZTE-re jelentkező száma: 2022-ben 14 518, első helyen pedig 7218 diák választotta az ország legjobb egyetemét

– emelte ki a kancellár.

A Magyar Tudományos Művek Tárában nőtt az intézmény polgárai által jegyzett tudományos, magas minősítésű folyóiratokban megjelent publikációinak száma, és ugyancsak emelkedett ezek idézettsége. Bővültek az SZTE a kutatás-fejlesztési és innovációs, valamint művészeti és kulturális pályázatokból származó forrásai, valamint a vállalati megbízásokhoz, szolgáltatás értékesítéshez és a saját tulajdonú gazdasági társaságok tevékenységéhez kapcsolódó bevétel.

A kancellár közölte, az elért eredményeknek köszönhetően megszerzett forrás egy részét a dolgozók motiválására fordították, a többletjövedelem a teljesítményhez kötötten tükrözte az egyetemi célokhoz való hozzájárulás mértékét. Az SZTE a többletforrás egy másik részét a hallgatói jóllétre, ösztöndíjra és kollégiumfejlesztésre kívánja fordítani.

Nyitókép: Frank Yvette