A múlt héten a hajósvizsgára készülő tanulók gyakorlata hirtelen élesre váltott Szegeden, amikor a közeli Belvárosi hídról a Tisza vizébe zuhant egy férfi.
A kishajós képzés gyakorlati vizsgájának legfontosabb eleme a vízből mentés. Az oktatás, gyakorlás során természetesen senkinek nem kell vízbe ugrania, az elképzelt szituációt egy mentőlap vízbe dobásával szimulálják, melyet szakszerűen ki kell tudni „menteni” a vizsgázónak.
A vizsgabiztosok a mentés során elvégzendő manővereket szigorúan értékelik, mivel szakszerűtlen kivitelezésnél – valós helyzetben – súlyos sérüléseket okozhatunk, késlekedés esetén pedig a nem tervezett fürdőzés akár tragédiába is torkollhat – mondja Kipper György, aki minimum 13 esztendeje vezet már vitorlás kurzust a Szegedi Tudományegyetemen.
Szegedi egyetemistáknak tart vitorlás kurzust a Tiszán Kipper György
Tőle tudjuk, hogy szerda délután, az utolsó lehetőséget is kihasználva a csütörtöki vizsga előtt vitorlással és kisgéphajóval is gyakorlati oktatást tartottak. Délután 3-4 óra között Zsiga Tamás oktató és egy tanuló a Szegedi Vitorláskikötő és a Belvárosi híd közötti vízterületen készült a vizsga-feladatokra, amikor a Belvárosi hídról egy ember, nem messze az oktató kishajótól a vízbe zuhant.
Azonnal a vízbe esett férfi segítségére siettek, a mentés azonban nem volt egyszerű, mert nem bírták beemelni a hajóba. Végül a diák ráfogta a férfi kezét a hajó oldalára, majd szépen lassan, oldalazva a Laposig vontatták. Itt tudták a parton biztonságba tenni a férfit, majd rögtön hívták a 112-őt.
A rendőrség és a mentőszolgálat munkatársai perceken belül kiértek a helyszínre. A férfi a zuhanást szerencsésen, különösebb sérülések nélkül megúszta, de a mentősök további vizsgálatokra kórházba szállították.
A történethez tartozik még, hogy a nyugdíjas vízirendőr oktatónak ez volt az első éles mentése a folyóból, valamint másnap a tanuló eredményes kishajós vizsgát tett.
Reméljük, hogy a „hídugró” is él a túlélés új lehetőségével – zárta a jól végződő történetet Kipper György. Az esetről az RTL később riportot forgatott, a videót itt nézhetik meg.