Szeged, átadás, felújítás, Felsővárosi Óvoda, óvoda,, gyerek, Botka László

Tizenegy óvodát újított fel Szeged az elmúlt hat évben

Helyi hírek

Uniós támogatással csaknem 400 millió forintból újították fel a szegedi Felsővárosi Óvodát, ez a tizennegyedik ilyen intézmény, amelyet korszerűsítettek a városban 2017 óta.

A közlemény szerint a beruházás költségeiből 329 millió forint európai uniós támogatást, 66 millió forintot az önkormányzat saját forrása fedezett, a rekonstrukció eredményeként akár 60 százalékkal csökkenhet az intézmény energiafelhasználása. A 108 férőhelyes, 924 négyzetméter alapterületű, három épületrészből álló, panel technológiával épült óvodát 1981-ben adták át. Az intézmény hat csoportjába integráltan járnak autista és sajátos nevelési igényű gyerekek is.

Az elmúlt hónapokban a homlokzatot és a lábazatot hőszigeteléssel látták el. A teljes tető hő- és vízszigetelést kapott, a lapostetőkön zöldtető készült, ahova pozsgás növényeket ültettek be és napelemeket telepítettek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Szinte az összes külső nyílászárót lecseréltek, a napsugárzásnak kitett oldalon lamellás árnyékolókat szereltek fel.

A részben akadálymentesített épületben új elektromos hálózatot építettek ki, a lámpatesteket korszerű led-világításra cserélték. Az épület fűtési rendszerét teljesen felújították. A kivitelező a szegedi Kikom Konstrukt Kft. volt. Szegeden 2017 óta tizennégy óvodát korszerűsített az önkormányzat csaknem 4 milliárd forint uniós támogatás mellett 571 millió forint saját forrásból – áll a közleményben.

(MTI)