Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, kétgenerációnyi hangszerkészítő-mestert és többezernyi ékszerszámba illő hangszert termelt ki az 50 évet élt Szegedi Hangszergyár. A muzsikaszó 2003-ban bezárt fellegvárának emléke azonban most újra feléledt a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara által, a szegedi hangszerkészítők kezdeményezésére a Somogyi-könyvtárban egy kiállítás keretében. A tárlat a szegedi hangszerkészítés történetét, a mesterek tehetségét és a helyi zenekultúra fejlődését mutatja be. A kiállításhoz kapcsolódóan a régi Szegedi Hangszergyár épületén egy emléktáblát is állított az Iparkamara az öt évtizedes munka előtt tisztelegve.
A Hétvezér utcai üzemnek mára az épületét is elbontották, hatvan lakásos, modern társaságház áll a helyén. Ennek az épületnek a falán avattak emléktáblát hétfőn délután – írta meg a szeged.hu.
– Igyekszünk felmérni, milyen mesterségek voltak a környezetünkben, azokhoz milyen szakmák kapcsolódtak, elsősorban azokra koncentráltunk, amelyeket ma már nem láthatunk. Sajnos, számos ilyen szakmát találtunk Szegeden. A Somogyi-könyvtárral közösen indítottunk egy kiállítás-sorozatot, ahol most a több mint két évtizede megszűnt szegedi hangszergyártás történetét mutatjuk be. Ehhez kapcsolódva született meg az emléktábla ötlete is, hogy ne merüljön végleg feledésbe a szegedi hangszerkészítők emléke. Azt tervezzük, hogy a jövőben minden évben egy-egy eltűnt, de a maga korában fontos szegedi gyárra, üzemre emléktáblával hívjuk majd fel a figyelmet – mondta Kőkuti Attila, a CSKIK elnöke.
A szeged.hu az írja: az ötven éves múltra visszatekintő Szegedi Hangszergyárban az utolsó években már évi ötezer hegedűt, ezerötszáz csellót, bőgőt és négyezer citerát gyártottak. Nagyrészét az Amerikai Egyesült államokba, az NSZK-ba, Franciaországba és Angliába szállították. Ám hiába gyártottak kiváló minőségű hangszereket a szegedi mesterek, az olcsó távol-keleti termékkel egy idő után nem tudták állni a versenyt, a Hétvezér utcai gyárat 2003 tavaszán végleg be kellett zárni.
Az emléktábla avatásra a régi dolgozók közül legalább húszan-harminc elmentek.
Zsibók István hangszerkészítő mester – aki utolsóként zárta be a gyár kapuját 2003 áprilisában – a hírportálnak elárulta: azóta is minden évben egyszer találkoznak a régi kollégákkal, hogy közösen felidézzék a szegedi hangszergyártás mára letűnt hőskorát.
Az emléktáblát Kőkuti Attila több egykori dolgozóval közösen leplezte le.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette
