Ahogyan arról tavaly hosszabban is írtunk, egyre több gólya dönt úgy, hogy Csongrád-Csanád megyét választja otthonául. Úgy lászik nem lesz ez másként idén sem, az elsők már meg is érkeztek Szegedre, természetesen most is, ahogy eddig szinte minden évben, a mindenki által jól ismert Vadkerti téren lévő fészket foglalták el elsőként. A Szegedi Nap fotósa pedig le is kapta őket.
Balástya, Csanádpalota, Hódmezővásárhely, Szentes és Szeged a legnépszerűbb települések Csongrád-Csanád megyében a gólyák körében. Tavaly 316 fészkelőpár választotta térségünket otthonául. Lovászi Péter, a Magyar Madártani Egyesület országos gólya-koordinátora szerint a 2024-es év majdnem rekordot hozott. A szakértőt akkor hosszabban és több mindenről is kérdeztük a gólyák kapcsán. Az interjú itt olvasható újra.
És bizonyára már csak napok kérdése, hogy Szegeden után, a többi, fentebb említett településen is megjelenjenek a gólyák. Érdemes hát résen lenni és figyelni az esetleges gólya kamerákat. Röszkének például van sajátja.
Adhatunk nekik nevet, itathatjuk őket figyelhetünk arra, hogy fészkük megfelelő legyen, de csak a szabályok betartása mellett. Ezekről is olvashatnak a fentebb említett interjúban.
Fotó: Frank Yvette