Szeged, Tök Jó Nap, ősz, Füvészkert, természet, időjárás, tök

Egy Tök Jó Napra várják a szegedieket vasárnap az SZTE Füvészkertjében

Helyi hírek

A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében október 19-én, 10 órától a töké lesz a főszerep! A hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvendő Tök Jó Nap nevezetű rendezvényen, idén is az ősz sokoldalú finomságai és díszelemei állnak a középpontban.

A látogatók ezen a napon kifaraghatják saját, egyedi töklámpásukat, emellett pedig tudásukat is bővíthetik. Egy különleges kiállítás keretében megismerkedhetnek a tökfélék meghökkentő sokféleségével: felvonulnak a hatalmas Halloween tökök, a karcsú lopótök fajták, valamint a számtalan színű és formájú apró dísztökök is. A rendezvény során továbbá az is kiderül, milyen sokoldalúan használható fel a nagyméretű termés, és az is, hogy a tök egy fontos gyógynövény is egyben.

Emellett a Grimmbusz Színház előadását is megtekinthetik és egész nap nyitva áll majd az interaktív, népviseletes játszóház is.

A Tök Jó Nap programját kézműves termékek vására teszi teljessé, ahol egyedi portékák közül válogathatnak az érdeklődők.

Fotó: Frank Yvette