Varga Judit

Varga Judit jön, vagy marad?

Ország

A kormánypártok és Orbán Viktor miniszterelnök retorikájában az utóbbi időben feltűnően megnövekedett a Varga Juditot méltató kijelentések száma. A volt igazságügyi miniszter potenciális politikai visszatérésének lebegtetése – a megkérdezett elemzők véleménye szerint – kihívást jelenthet a Fidesz legfőbb politikai ellenfele, Varga korábbi házastársa, Magyar Péter számára. Mindeközben a kormányoldal is jelentős kockázatot vállal, mivel ez a stratégia ismét ráirányítja a közvélemény figyelmét a kegyelmi ügy továbbra is nyitott kérdéseire – írja a 444.hu.

A miniszterek már nyilvánosan vitatkoznak, sőt, még a miniszterelnöknek is ellentmondanak –, az érintett, Varga Judit azonban nem szólalt meg a visszatérését illetően, és a 444.hu megkeresésére sem reagált. A hosszú napokon át tartó hallgatást aztán Windisch Lászlóval közös fotója szakította meg.

A képhez annyit írt csak az Állami Számvevőszék elnöke: „Szerintem…”

Az üzenet szándékosan kétértelmű: Varga mintha reagálna, de mégis hallgat, ezzel találgatásokra készteti a nyilvánosságot. Mit jelent ez valójában? Komolyan az asztalosmesterség és a civil élet felé fordult? Vagy csupán része a fideszes politikai játszmának, melynek célja Magyar Péter idegesítése lehet?

A volt miniszter legutóbb a Völner-Schadl ügy májusi tárgyalása után nyilatkozott, és arra a kérdésre, hogy visszatér-e a közéletbe, azt mondta: „Ha ebben a versenyben, amiben egy olyan ember, mint ez a Magyar Péter nevű képződménynek is adnak pontokat, akkor ebben a versenyben nem akarok indulni” – emeli ki a hírportál.

Windisch László és Varga Judit kapcsolatáról már tavaly óta keringtek hírek, és nyilvános eseményeken is lencsevégre kapták őket. Mégis, sokáig titkolták a viszonyt a közösségi oldalaikon, az Állami Számvevőszék elnöke csak nyáron hozta nyilvánosságra az első közös szelfit. Ez is jelentős lépés volt, hiszen Varga Judit a Magyar Péter körüli botrányok óta hosszú médiaszünetet tartott, és kizárólag a júniusi asztalosvizsgájával kapcsolatban szólalt meg.

A 444.hu után, a telex.hu is megkérdezte Windisch Lászlót, hogy kinek és mit akart üzenni. Az ÁSZ-elnök válaszolt, de kínosan ügyelt rá, hogy fenntartsa a kétértelműséget: „Senkinek semmit. Mindenki tetszés szerint befejezheti a gondolatot, ha akarja. Én magam is többféleképp el tudom képzelni a mondatot. Például úgy, hogy szerintem a tisztességgel végzett kétkezi alkotómunka boldoggá tesz. Pláne, ha az ember ezt az örömöt a Társával is meg tudja osztani.”

(444.hu, telex.hu)

Fotó: archív