Fontos hely számára Szeged, énekelni és játszani együtt szeret, hit nélkül már el sem tudja képzelni az életét és úgy véli, aki alkalmas a pályára és akar is dolgozni, az a pályán tud maradni. A Szegedi Pinceszínházban bemutatott „Sztárparádé” című előadásban nyújtott fergeteges alakítása után, Malek Andrea művésznőt kérdeztük.
Milyen viszony fűzi Szegedhez?
Nagyon szeretem ezt a várost, több okból is. Részben azért, mert volt szerencsém többször, többféle produkcióban fellépni itt, részben pedig azért, mert családi szinten is kötődöm a környékhez édesanyám révén, és nem titok, hogy a családi krónikákban Szeged aranybetűkkel szerepel. De nemrég a kislányommal is jártam itt, volt három szabad napunk és úgy döntöttünk, hogy Szegeden töltjük, és mind a ketten nagyon élveztük. Nem utolsó sorban pedig ebben a városban szinte mindig süt a nap!
A minap a Szegedi Pinceszínházban, a „Sztárparádé” című darabban láthatta önt a közönség. Hogy érezte magát ebben a rendhagyó előadásban?
Azt gondolom, hogy egy nagyon szórakoztató, meglepetésekkel teli előadásban volt része a közönségnek, és nekem is jól esett, hogy egy kicsit mást csinálhattam a színpadon, mint, ami tőlem megszokott. És bár nehezen jövök zavarba, tegnap még ezt is sikerült elérnie a moderátornak, Pille Tamás, rendező személyében. Az éneklés mellett táncolnom és utánoznom is kellett, amit utoljára a családban lévő gyerekek előtt tettem, most viszont a nagyközönség előtt is kipróbálhattam magam benne, és ez rendkívül mulatságos volt. Nem utolsó sorban, kiváló muzsikus kollégákkal állhattam egy színpadon, az egyik Hegedűs Valér, zongorista, a másik pedig Németh László dobos volt. Az örök ifjú zenészek által lejátszott zeneszámokkal pedig egy olyan régi, szerethető világba repültünk vissza, amely annak idején Budapest utcáit is jellemezte. Ahol megteltek a bárok, és a jó hangulatú vacsorákat, igazi szórakozás követett, amit az élő zene, az éneklés és a tánc szeretete határozott meg.
Inkább játszani vagy énekelni szeret jobban a színpadon?
A kettőt együtt és úgy gondolom, nem is megy az egyik a másik nélkül, ha jól csinálja az ember.
Mivel foglalkozik most, miben láthatjuk legközelebb az előttünk álló időszakban?
Jelenleg több mint száz gyermek oktatásában veszek részt, különböző, gimnazista osztályokban, emellett pedig vannak egyetemista korú, színész-növendékek, akikkel magánórák keretén belül foglalkozom. Továbbá a hét második felében és a jövő hét elején ismertetem majd azokat a produkciókat, amiben hamarosan láthatnak a nézők.
Ön, hogy érzi, sokat változott ez a pálya?
Igen, de azt hiszem, hogy régebben sem volt könnyebb, viszont az is biztos, hogy ez egy nagyon egyéni dolog, hogy ki, hogy éli ezt meg. Én mindenben megpróbálom beletenni a maximumot, aztán, hogy az, hogy sikerül, nem csak rajtam múlik – minden az Isten áldásától is függ.
Nagyon sok művésznőtől hallani mostanában, hogy nincsenek kellőképp foglalkoztatva. Önnek mi a véleménye erről?
Erre csak egy nagyon őszinte és kemény választ tudok adni: ha valaki alkalmas a pályára, az keresse meg azokat a helyeket, ahol foglalkoztatják, ha pedig nem az, akkor pályát kell váltani.
Honnan jön az erő és a pozitivitás, ami önből fakad?
Fentről. Minden a láthatatlanban állott elő… És mindenki batyujában van ez is, az is, ezzel mindenki maga kell, hogy elszámoljon. Az én életem azóta van a helyén, amióta erre rájöttem és megtértem, ami csodálatos és ma már nem is tudom, hogy lehet e nélkül élni.
Zárásképp: Mivel tölti szabad idejét, mennyi ideje jut a gyerekeire, unokájára?
Mindkét fiam külföldön él, de mindkettő ugyanolyan családcentrikus, mint én, így aztán a szabadidőnket gyakran együtt töltjük. A múlt hétvégén is meglátogattam őket, és az unokámat. Igazi feltöltődés és különleges élmény a velük töltött idő. Ha pedig nem velük, akkor a lányommal vagyok. A legértékesebbek azok, akiket szeretünk.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette
