Ma újra a búcsúzó középiskolásoké a főszerep Szegeden. A hagyományos ballagási ünnepségek miatt megtelnek élettel az iskolaudvarok, felcsendül a szegedi tantermekben a „Gaudeamus igitur”, virágillat lengi be a Belváros utcáit, ahol szülők, testvérek, nagyszülők, rokonok és barátok hada várja majd a végzősöket.
A megyeszékhely középiskoláiban idén is több ezer végzős diák vállára kerül a hamubasült pogácsával és emlékekkel teli tarisznya.
A sort tegnap a Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziuma kezdte, amit a Szegedi Nap fotósa meg is örökített:
Az ünnepségek idején a város több pontján – különösen a Tisza Lajos körút és a nagyobb gimnáziumok környékén – jelentősen megnövekedett gyalogos- és gépjárműforgalomra kell számítani.
A rendőrség és a közterület-felügyelet kéri az autóval érkező hozzátartozókat, hogy a parkolási nehézségek elkerülése érdekében időben induljanak útnak, vagy lehetőség szerint vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket.
A ballagási szezon nemcsak az érintett családoknak, hanem a helyi virágüzleteknek és vendéglátóhelyeknek is az év egyik legforgalmasabb időszaka: a szegedi éttermek többsége már hetekkel ezelőtt telt házzal készült az ünnepi ebédekre és vacsorákra. Az ünnepségeket követően a diákok számára rövid pihenő következik, mielőtt megkezdődnének az írásbeli érettségi vizsgák.
Fotó: Frank Yvette

















