A Szegedi Kortárs Balett a 2025/2026-os évadban ismét bizonyította meghatározó szerepét a hazai és nemzetközi táncéletben. A társulat összesen 87 előadást játszott, produkcióit 39 506 néző látta Magyarországon és külföldön. 26 alkalommal lépett színpadra Szegeden, míg Budapesten 32 előadást tartottak, emellett Keszthelyen és Egerben vendégszerepeltek. Nemzetközi jelenlétük tovább erősödött: Finnországban, Belgiumban, Romániában és Olaszországban összesen 27 alkalommal játszottak.
Az évad során két új produkció született. Az Amadeus már első szezonjában 25 előadást ért meg – ebből 14-et Magyarországon, 11-et külföldön –, míg az Isteni színjáték tíz alkalommal került színpadra. A repertoáron továbbra is meghatározó helyet foglalt el a Carmina Burana, a Lear, a Hamupipőke, a Fekete hattyú, a Jelenetek a házasságról és a Diótörő. Felújították a Vadak, a Bolero, a Don Juan, és a Moderato Cantabile című produkciókat. Az évad szakmai elismerései közül kiemelkedik, hogy Vincze Lotár Kölcsey-érmet kapott, valamint Ilyés Róberttel együtt Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Diletta Ranuzzi Imre Zoltán-díjat, Francesco Totaro pedig Dömötör-díjat vettek át.
Juronics Tamás koreográfiája, az Amadeus bemutatója többéves előkészítő munka eredményeként született meg. Nemzetközi premierjét december 5-én Brüsszelben tartották, ahol a Szegedi Kortárs Balett minifesztiváljának közönsége rendkívüli érdeklődéssel fogadta az előadást. A produkció Szegeden és a partnerként csatlakozó Müpában is élő zenei kísérettel valósult meg: a társulat ismét együtt dolgozott a Szegedi Szimfonikus Zenekarral és a Vaszy Viktor Kórussal, a produkció zenei vezetője Gyüdi Sándor volt. Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője elmondta:
„Az előző évek gyakorlatát folytatva idén is hasonló volumenben játszottunk Magyarországon és külföldön egyaránt, így a táncművészet területén továbbra is az egyik legtöbbet játszó magyar társulatnak számítunk. Magyarországon az Operaházon kívül rendkívül ritka, hogy egy balettelőadás szimfonikus zenekarral, élő zenére valósuljon meg. Ez is mutatja, milyen kivételes együttműködés jellemzi a szegedi művészeti műhelyeket ” – emelte ki.
Az Isteni színjáték különleges alkotói vállalkozásként három koreográfus látásmódját mutatta meg Dante remekműve nyomán. Thomas Martino, Giovanni Napoli és Czár Gergely egyaránt önálló felvonást alkotott, amelyek új impulzusokat és inspiráló alkotói folyamatot jelentettek a társulat számára. Az előadást a Nemzeti Táncszínház közönsége is nagy elismeréssel fogadta.
Az évad egyik legfontosabb ünnepi eseményére májusban a Carmina Burana bemutatójának 25. évfordulója alkalmából került sor. A jubileum méltó helyszínre és partnerre talált a Müpában, ahol fotókiállítás, pódiumbeszélgetés és két teltházas előadás idézte fel a produkció negyed évszázados történetét. Az előadásokat Hollerung Gábor vezényletével a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, valamint Rácz Rita, Ninh Duc Hoang Long és Haja Zsolt énekesek közreműködésével mutatták be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A produkció mára 425 előadással a magyar modern táncszínház legjelentősebb és leghosszabb életű alkotásává vált.
„Megható visszatekinteni arra, hogy immár huszonöt év telt el a Carmina Burana megszületése óta. Már a bemutatója is történelmi pillanat volt a társulat életében, és az előadás azóta is teljesen átszövi az együttes történetét. Megszámlálhatatlan emlék, emberi kapcsolat, utazás és turné kötődik hozzá. Az pedig, hogy egy előadás ilyen hosszú időn át ekkora sikert tud elérni, valóban rendkívüli” – fogalmazott Juronics Tamás.
Echéry-Pataki András igazgató elmondta, hogy a Nubu divatmárkával közösen megvalósított projekt a Budapest Fashion Weeken új közönségréteghez is közelebb vihette a kortárs táncot. A közös fotósorozattal, videoklippel is kiegészített együttműködés jól példázza, hogy a tánc, a divat, valamint a képző- és iparművészet találkozása különleges és emlékezetes pillanatokat szül.
„Mozgásban a minőség” szlogenre épült és az idén ötödik évébe lépett a társulat együttműködése a Porsche Inter Auto két márkakereskedésével, a Porsche Szegeddel és a Porsche M5-tel. A partnerség részeként a Porsche Szeged ügyféltalálkozójára különleges kültéri előadás készült.
„Az elmúlt öt év egyértelműen bebizonyította, hogy a nemzetközi márkák, a helyi kulturális szereplők találkozása kölcsönösen erősítik egymást, és együtt is új minőséget teremtenek. Hasonlóan gyümölcsöző a Pick Szeged kézilabda csapatával szintén öt évvel ezelőtt létrejött együttműködésünk, amely nem csupán a klub és az együttes barátságáról szól, hanem a mozgás, az egészséges életmód, a sport és a tánc fontosságát hangsúlyozza” – mondta Echéry-Pataki András.
A nyári szünetet követően a társulat teljes erőbedobással kezdi meg a felkészülést a 2026/2027-es évadra. Az újrakezdést két szabadtéri előadás vezeti fel: az Isteni színjáték a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Fekete hattyú pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. A próbafolyamat augusztus elején indul, immár négy új társulati taggal: két olasz, egy magyar és egy ausztrál táncművésszel.
A következő évad első bemutatóját Giovanni Insaudo, olasz koreográfus jegyzi. A Marilyn című produkció november 13-án debütál, és a 100 éve született Marilyn Monroe életén keresztül a dívaságot, annak szépségét, nehézségeit és személyes drámáit vizsgálja. Az évad második felében kezdődik a munka a márciusi premierre készülő Zion című előadáson, melyet Juronics Tamás jegyez és az egyén valamint a közösség kapcsolatát, ez utóbbi összetartó és egyben korlátozó erejét állítja a középpontba.
(Szegedi Kortárs Balett közleménye)
Fotó: Frank Yvette