Szeged, Picasso, kiállítás, 20 ezredik látogató, köszöntés, Móra Ferenc Múzeum

Elérte a húszezres látogatószámot a szegedi Picasso-kiállítás

Helyi hírek

Köszöntötték a szegedi Móra Ferenc Múzeum Drága barátom, Picasso című kiállításának húszezredik látogatóját hétfőn, a Szegedi Tudományegyetem négy tanító szakos hallgatójának a képzőművész alkotásai ihlette ajándékcsomagot adott át Fogas Ottó múzeumigazgató.

A muzeológus elmondta, a vakáció végeztével is komoly az érdeklődés a kiállítás iránt. Nyáron nagyobb részt turisták látogatták a Múzeumok Éjszakáján, június 20-án megnyitott, Pablo Picasso és a magyar alkotók kapcsolatát bemutató tárlatot.

Az utóbbi hetekben főként Szegedről és Csongrád-Csanád megyéből érkeztek vendégek, és mellettük jelentős számban fogadnak érdeklődőket Budapestről. Hozzátette: népszerűek a hétvégente rendezett ajándék tárlatvezetések is.

Ősszel hagyományosan sok iskolai csoport látogat el a Móra-múzeumba, részben azért, mert jó néhány éve a közgyűjtemény a tanév során állandó belépést lehetővé tevő bérletet kínál az osztályoknak. Ezzel az előző tanévben csaknem hatezer diák élt – közölte a szakember.

A január elejéig látható tárlat első egysége Picasso életének több fontos elemét mutatja be. A vendégek megismerhetik a képzőművész nagy szerelmeit: feleségeit, múzsáit, szeretőit, akik nagyban hatottak munkásságára.

Egy mérethű reprodukción megjelenik a Guernica című festmény, Robert Capa fotóin pedig izgalmas egyéniségét hozza közelebb az érdeklődőkhöz. A tárlaton bemutatják Picasso több egyedi és sokszorosított grafikáját és kerámiáját.

A kiállítás egyik termének három falán és padlóján animált, zenés vetítés látható, amely Picasso életének, művészetének fontosabb elemeit, gondolatait szemlélteti, miközben további műveivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A tárlat második egységében azoknak a magyar művészeknek a munkái láthatók, akik valamilyen módon hatással bírtak Picassora vagy személyes kapcsolatban is álltak vele.

Nyáron egy gyermek foglalkoztató-térrel is bővült a kiállítás, ahol Picasso stílusában például fonalgalambot, emberi arcokat készíthetnek a gyerekek, valamint kurátorrá is válhatnak: saját minikiállítást készíthetnek.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette