Szeged, hajléktalan, padon, Dugonics tér, belváros

Két helyszínen biztosítanak ellátást a hajléktalan embereknek Szegeden

Helyi hírek

Szegeden két telephelyen biztosít ellátást a hajléktalan emberek számára az önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye. A Moszkvai körúton átmeneti szálló, éjjeli menedékhely, nappali melegedő és népkonyha működik, míg a Bajai úti éjjeli menedékhely egész évben fogadja a rászoruló férfiakat.

A Moszkvai körút 1–3. szám alatti telephelyen egész évben, napi 24 órában működik az átmeneti szálló. Itt 24 férfi és 10 nő elhelyezésére van lehetőség térítési díj ellenében.

A november 1-jétől április 30-ig tartó krízisidőszakban további férőhelyeket is biztosítanak. Ebben az időszakban 13 nő, valamint 50 férfi számára vehető igénybe ingyenesen az éjjeli menedékhely.

Ugyanezen a telephelyen működik a nappali melegedő és a népkonyha is, amelyek szolgáltatásait a rászorulók mindennap 8 és 18 óra között vehetik igénybe.

A Bajai út 13. szám alatti éjjeli menedékhely szintén egész évben működik. Nyáron 41, télen pedig 53 férfi számára tudnak férőhelyet biztosítani. Az ellátás ingyenes, a menedékhely hétfőtől péntekig 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig 18 órától reggel 8 óráig tart nyitva.

Az Egyesített Szociális Intézmény lapunk megkeresésére arra is kitért, hogy tapasztalataik szerint a társadalom tagjai még mindig keveset tudnak a hajléktalanellátás lehetőségeiről, a hajléktalan emberek életéről, valamint azokról az okokról és egyéni történetekről, amelyek a hajléktalansághoz vezethetnek. Ezért fontosnak tartanak és támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely ezeket a kérdéseket közelebb hozza a társadalomhoz.

Ilyen többek között az „Egymással szemben, lesütött szemmel” című új szegedi kiállítás is, amely szeptember 16-án nyílt meg az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Kopasz Márta Stúdió Galériájában. A szociofotográfiai projekt hajléktalanellátó intézményekben élő nők mindennapjait és személyes történeteit mutatja be Wilhelm Laura fotóin és Csibra-Kaizler Tamara írásain keresztül.

A portrék és életképek nemcsak a nehézségeket, hanem az érintett nők mindennapi örömeit és reményeit is megmutatják. A tárlat október 14-ig látogatható a Petőfi Sándor sugárúti Petőfi-épület alagsorában található galériában.

Fotó: Frank Yvette