Ismét előadást tartott Szegeden Görög Ibolya protokollszakértő a Mentorháló sorozatában
Magyarország legtapasztaltabb protokollszakembere a 7. alkalommal tartott teltházas előadást a Mentorháló szervezésében az IH Rendezvényközpontban.
Magyarország legtapasztaltabb protokollszakembere a 7. alkalommal tartott teltházas előadást a Mentorháló szervezésében az IH Rendezvényközpontban.
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány 30 éve menti a koraszülött kisbabákat a Dél-Alföld három megyéjében.
Puccini híres operáját, a Manon Lescaut címűt négy felvonásban, olasz nyelven mutatják be.
Vízóraknába esett egy idős asszony hétfőn délelőtt egy szegedi társasház udvarán. A szegedi hivatásos egység feszítővágó segítségével szabadította ki az aknából a sérültet, majd átadták a mentőknek.
A nőt emberölés kísérletével vádolják.
A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára az új tanévre 419 hallgatót vettek fel, így Hódmezővásárhelyen 92 százalékkal több az elsőéves, mint tavaly.
Szeptember 16-án és 17-én a már hagyományos Őszi Nyílt Napokon várják a látogatókat a Szent István téri víztoronyban.
A 35 éves Ikarusok még ma is megbízható járművek.
Sikeres volt a IX. Civil Véradás hete. A nyár végén érezhetően visszaesett a véradók száma Csongrád-Csanád Vármegyében, augusztus 28-a és szeptember 3-a között 454-en nyújtották a karjukat, holott ennél több önkéntest vártak a szervezők a Vöröskereszt beszámolója szerint. Ezt követően szeptember 4-től 9-ig tartottak civil véradó hetet 9 vármegyei település 18 helyszínén. Az akció sikeres […]
A Szegedi Vízmű Zrt. alvállalkozója a Vidra utcában, valamint a Kálvin térnek a Tisza Lajos körút és a Szent Mihály utca közé eső szakaszán fog dolgozni.