Modellezték Szeged belvárosának jövőbeni forgalmát – Nézzék meg önök is!

Az Oskola utca és Stefánia felújításának sok éves előkészítése során többféle számítógépes modellezés is történt. A forgalomszámlálás alapján a kidolgozott hatféle változat egyes utcákra gyakorolt hatását is vizsgálták, és a kiválasztott, már majdnem végleges változatra készült egy, a közlekedési lámpa program alapján az egyes járművek áthaladását is vizsgáló modell – írja közösségi bejegyzésében Nagy Sándor, […]

Válaszoljon Lázár Jánosnak! – Mit gondol a 27,5 milliárdos Hódmezővásárhely-Szeged tram-trainről?

Internetes konzultáció indul az ősztől közlekedő Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút) üzemeltetéséről – tájékoztatta Lázár János, a beruházásért felelős kormánybiztos pénteken az MTI-t.

Éjféltől három megyében tűzgyújtási tilalom lesz érvényben

Szombaton 0:00 órától három megyében tűzgyújtási tilalom lesz érvényben. Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek 200 méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is.

Tűzoltó

Négy tűzeset volt csütörtökön Csongrád-Csanád megyében

Csütörtökön két autótűzhöz is riasztották Csongrád-Csanád megye tűzoltóit. Először délután három órakor gyulladt ki egy személyautó utastere Csongrádon, majd az esti órákban Hódmezővásárhelyen, a Zölderdő utcában lángolt egy jármű. A tüzet a városok hivatásos egységei fojtották el, személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Csongrádon és Hódmezővásárhelyen is lángolt egy autó csütörtökön

Csütörtökön két autótűzhöz is riasztották Csongrád-Csanád megye tűzoltóit. Először délután három órakor gyulladt ki egy személyautó utastere Csongrádon, majd az esti órákban Hódmezővásárhelyen, a Zölderdő utcában lángolt egy jármű. A tüzet a városok hivatásos egységei fojtották el, személyi sérülés egyik esetben sem történt – írja a megyei katasztrófavédelem.