Orosz zeneszerzők műveit mutatják be a Kodály Filharmonikusok Debrecenben

Kultúra

A zenei kalandozások sorozatban orosz zeneszerzők műveit mutatják be csütörtökön a Kodály Filharmonikusok Debrecenben – közölte a zenekar kommunikációs munkatársa szerdán az MTI-vel.

Ungvári Judit elmondta: a hangversenyen Rahmanyinov II. (c-moll) zongoraversenyét hallhatják az érdeklődők a jelenleg Svájcban élő magyar zongorista, Krausz Adrienne előadásában. Az orosz program második felében Sosztakovics V. szimfóniája hangzik el.
Krausz Adrienne pályája Miskolcon indult, 1990-ben kapott művészdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

Krausz Adrienne számos versenygyőzelemmel hívta fel magára a figyelmet pályája kezdetén: 1997-ben a brüsszeli Chimay Alapítvány zongoraversenyét nyerte meg, amelyre Solti György nevezte be. Solti mindössze egyszer hallotta játszani a zongoristát egy meghallgatáson, és azonnal elragadtatással beszélt róla, pályáját is egyengetni szerette volna, ám ebben váratlan halála megakadályozta.

Krausz Adrienne volt az egyetlen zongorista, akit meghívtak a Sir Georg Solti tiszteletére rendezett olaszországi és londoni emlékkoncertekre. Eddigi pályafutása alatt többek között a londoni filharmonikusokkal, a berlini szimfonikusokkal, a Tokiói Filharmonikus Zenekarral lépett fel szólistaként, játszott a New York-i Carnegie Halltól az amszterdami Concertgebouw-on át Párizs vezető koncerttermeiben.

Rahmanyinov markáns zenei megoldásokkal teli II. zongoraversenyét a szerző mindmáig egyik legsikeresebb darabjának tartják. Első szimfóniájának csúfos bukása után ezzel a darabbal sikerült kijutnia az alkotói hullámvölgyből. Az 1901-ben írott háromtételes művet a szerző 1909-ben New Yorkban is sikerrel mutatta be.

Az orosz program második felében egy ugyancsak erőteljes zenekari darab, Sosztakovics V. szimfóniája hangzik el a Kodály Filharmonikusok előadásában. Dimitrij Sosztakovics már diplomamunkaként alkotott I. szimfóniájával világsikert aratott, ebben a fordulópontot jelentő műben találta meg a maga egyéni hangját és stílusát: érett korszakát az 1937-ben keletkezett, négytételes kompozíciótól számítjuk.

A debreceni Kodály Filharmonikusokat a csütörtöki hangversenyen Kovács László vezényli.