Megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok Akárki című előadásának próbafolyamata

Kultúra

Elindult a próbafolyamata a Szegedi Szabadtéri Játékok Akárki című produkciójának, amelynek főszerepeiben két Kossuth-díjas művészt, Zsótér Sándort és Hegedűs D. Gézát láthatja a közönség július 24-én a Dóm téren, ingyenes előadáson.

A készülő produkció az emberi lét alapkérdéseire keresi a választ. A darab érdekessége, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok előképének számító, salzburgi dóm előtti játékok műsorában minden évben ezt a produkciót állítják színre, így a fesztivál mintegy 90 éves “adósságát” törleszti – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

A címszereplő, Akárki egy élete végéhez érkező ember, akinek ideje számadást készítenie eddigi életéről. Hogy a mennybe jusson, végső elkeseredésében bármit képes megtenni. A közleményben idézik Bodolay Géza rendezőt, aki szerint a főszereplő “neve” is jól mutatja, hogy személye lényegtelen: Akárki mi magunk vagyunk, minden ember. A darabban a legkülönbözőbb emberi tulajdonságok, erények és bűnök nyernek megszemélyesítést – ám végül kiderül: egyikük sem megfelelő társa az embernek a túlvilágra.

Mint írják, a humortól sem mentes előadásban a főszerepekben két Kossuth-díjas művész látható: a címszereplőt Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepét Hegedűs D. Géza alakítja.

A Jótett és Angyal karakterét Gidró Katalin ölti magára, a többi megszemélyesített tulajdonságot pedig a fesztiválhoz több szálon kötődő ismert szegedi színészek játsszák. Isten és Testvérként Kosztolányi József, Szépségként Sebők Maya, Barátság és Erőként Sorbán Csaba, Rokon és Józanságként Balog József, Vagyon és Öt érzékként pedig Farkas László Róbert lép színpadra.

Az Akárkit július 24-én, pénteken láthatja a közönség a Dóm téren. “Mivel a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége kiemelten fontosnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki számára hozzáférhető legyen a kultúra, a székesegyház elé megálmodott előadást ingyenesen tekintheti meg a közönség” – áll a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.