Csillag börtön, fegyház, börtönbüntetés

Börtönben marad a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatója

Ország

Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, a valaszonline.hu a múlt héten megtudta, hogy a héten dönthetnek arról, hogy feltételesen szabadlábra kerülhet-e a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatója. A 24.hu azonban kiderítette: börtönben marad a volt igazgató. 

Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben jogerősen 8 év fegyházbüntetésre ítélték azzal, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A második ellene született ítélettel 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönre azért, mert helyettesével, K. Endrével igyekezett eltussolni a szexuális bűnelkövetést. (Helyettese arra vette rá Vásárhelyi egyik áldozatát, hogy vonja vissza korábbi vallomását.)

A valaszonline.hu a múlt héten azt írta: Vásárhelyit összesen 10 év 3 hónapra ítélték, de mivel egyik tette elkövetésekor sem volt még jogerős ítélet ellene, megillette az a kedvezmény, hogy a két bírósági döntést összbüntetésbe foglalják. 

A Székesfehérvári Törvényszék 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg Vásárhelyi János büntetését, a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat. Mivel az elítélt már a jogerős ítélet megszületése előtt éveket töltött előzetes letartóztatásban, így büntetésének kétharmada, a hat év két hónap már letelt.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy az ítéletben eljáró büntetés-végrehajtási bíró a férfi meghallgatása után csütörtökön úgy határozott, hogy nem bocsátható szabadlábra a férfi. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

(valaszonline.hu, 24.hu)

Fotó: Frank Yvette