Ópusztaszer, Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, kormányülés, Tisza-kormány, Magyar Péter, sajtótájékoztató, Feszty-körkép

Egymilliárdos kártalanítási alap és tömeges menesztések a gyermekvédelemben

Ország

„Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen” – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában. A kormányfő éles kritikával illette az elmúlt évek kormányzati kommunikációját, és azonnali, strukturális intézkedéseket jelentett be a gyermekvédelmi rendszer gyökeres megújítására, beleértve több magas rangú ágazati vezető azonnali menesztését és egy egymilliárd forintos kártalanítási alap létrehozását.

Szembejött a valóság a propagandával

Magyar Péter hangsúlyozta: Magyarországon hosszú időn keresztül két párhuzamos gyermekvédelem létezett. Az egyik a korábbi rendszer „hazug, álszent és gonosz” kommunikációja volt, amely megpróbálta eltagadni a kiskorú áldozatok létezését, miközben bárkit könnyen megbélyegzett. Ezzel szemben a valóságban a gyermekvédelmi intézményekben elhivatott szakemberek dolgoztak és dolgoznak ma is, ám teljesen elszegényedett, lehetetlen körülmények között.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a korábbi kegyelmi ügy azért rázta meg alapjaiban az országot, mert a kormányzati propagandával hirtelen szembejött a nyers valóság. Megismételte korábbi ígéretét, miszerint a kegyelmi ügy aktáit teljes egészében nyilvánosságra hozzák, de leszögezte: ez csupán az első lépés a rendszer újjáépítésének hosszú útján.

Azonnali vizsgálatok és drasztikus személyi következmények

A szakmai és politikai kérdések tisztázása érdekében Magyar Péter felkérte a felelős Szociális és Családügyi Minisztériumot egy átfogó vizsgálat lefolytatására, ezzel párhuzamosan pedig egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is bejelentette.

A kormányfő szerint a bűnöknek és mulasztásoknak azonnali következménye kell, hogy legyen, ezért a szociális és családügyi miniszter hétfői hatállyal felmentette azokat a gyermekvédelmi vezetőket, akik „asszisztáltak az utóbbi évek embertelenségéhez”. A menesztések az alábbi intézményeket érintik:

  • A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója,
  • A Kopp Mária Intézet vezetője,
  • A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság igazgatója,
  • A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója és főigazgató-helyettese,
  • Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója.

Egymilliárdos alap és nyitott költségvetés a gyermekekért

A kormányfő megdöbbentő adatokat ismertetett a jelenlegi állapotokról: jelenleg 325 gyermek él hónapokig, akár évekig kórházakban ragadva pusztán azért, mert a gyermekvédelmi rendszer kudarcot vallott és nincs számukra megfelelő hely. Brutális a szakemberhiány, a dolgozók túlterheltek, és mintegy kétezer nevelőszülő hiányzik a rendszerből ahhoz, hogy a 12 év alatti gyermekek ne intézetekben, hanem családokban nevelkedhessenek. Szóvá tette azt is, hogy miközben az előző kormány százmilliárdokat költött félelemkeltő kampányokra, a gyermekotthoni étkeztetésre mindössze napi 2700 forint jutott gyermekenként.

A helyzet felszámolására Magyar Péter bejelentette, hogy a kormány e heti ülésén egy egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alapot hoz létre a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedett áldozatok orvosi és lelki rehabilitációjára. Ezzel egy időben egy miniszteri biztost neveznek ki, akinek feladata a visszaélések feltárása, az áldozatok meghallgatása és a jóvátételi javaslatok kidolgozása lesz.

A miniszterelnök garantálta, hogy a gyermekvédelem költségvetése a jövőben felülről nyitott lesz: amennyiben új férőhelyekre vagy több szakemberre van szükség, a források rendelkezésre állnak majd. Emellett elengedhetetlennek nevezte a területen dolgozók bérrendezését és kiszámítható életpályamodelljét is. Beszéde végén Magyar Péter konstruktív együttműködésre kérte a Fidesz és a KDNP képviselőit, hozzátéve: „Soha többé nem fogjuk hagyni, hogy egy gyermek segélykiáltása eltűnjön a hivatalos levelek és minisztériumi kommünikék útvesztőjében.”

(MTI)

Fotó: Frank Yvette