Mielőbbi egyeztetést sürget a kormány és az önkormányzatok között Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás csökkentéséről. A gödöllői polgármester azt követően nyilatkozott, hogy az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a közteher alkalmazásának egyes szabályait.
Az Alkotmánybíróság szerint a jelenlegi szabályozás egyes elemei sértik a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot, valamint az ehhez kapcsolódó eljárási garanciákat. A testület december 31-i hatállyal megsemmisítette a vonatkozó rendelkezések egy részét.
Gémesi György szerint a döntés ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a szolidaritási hozzájárulás jelenlegi formájában komoly problémákat okozhat az önkormányzatoknak. Úgy véli, ezért fontos lenne, hogy a kormány mielőbb tárgyalóasztalhoz üljön a településekkel, és megkezdődjenek az egyeztetések arról, milyen módon lehetne csökkenteni a hozzájárulást.
A MÖSZ elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: az alkotmánybírósági határozat önmagában nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok automatikusan visszakapják a korábban befizetett összegeket, illetve nem keletkeztet azonnali visszafizetési kötelezettséget a kormány számára.
A szolidaritási hozzájárulás jövőjéről már korábban is szó volt a kormány és az önkormányzatok közötti egyeztetéseken. Magyar Péter miniszterelnök júniusban arról beszélt, hogy nem feltétlenül a hozzájárulás teljes kivezetésében gondolkodnak, hanem egyebek mellett annak lépcsőzetes csökkentése is szóba kerülhet. Szeptember 19-én Pécsen pedig azt mondta, a kormány célja, hogy a rendszert fokozatosan igazságosabbá tegye, és szükség esetén az idei szolidaritási hozzájárulás egy részét is elengedjék.
Gémesi György szerint az alkotmánybírósági döntés után most mielőbb érdemi tárgyalásokra lenne szükség arról, hogyan alakítsák át a rendszert úgy, hogy az kisebb terhet jelentsen az önkormányzatok számára.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette