Matolcsy György

Házkutatást tartott és lefoglalásokat végzett az ügyészség az MNB-ügyben

Ország

Kutatást és lefoglalást végzett a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Nemzeti Bankot érintő, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyó nyomozásban. Gyanúsítotti kihallgatásra ugyanakkor egyelőre nem került sor.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden eljárási cselekményeket hajtott végre a Magyar Nemzeti Bankot érintő büntetőügyben. A hatóság tájékoztatása szerint ezek között kutatás és lefoglalás is volt. Az intézkedések kizárólag jogi személyeket érintettek.

Az ügyészség közölte, hogy a nyomozati cselekmények folyamatosak, ugyanakkor az eljárás jelenlegi szakaszában nem adhatnak részletesebb tájékoztatást a rendelkezésre álló bizonyítékokról, mivel a nyomozás nem nyilvános. Gyanúsítottat ebben az ügyben eddig nem hallgattak ki.

Az MNB-t érintő nyomozás 2025 februárjában indult az Állami Számvevőszék feljelentése alapján. A Legfőbb Ügyészség 2026 áprilisában ügyészi hatáskörbe vonta az eljárást, amelyet azóta a Központi Nyomozó Főügyészség folytat.

A nyomozás során korábban is nagyszabású akciókat tartottak. Május végén két nap alatt összesen 17 jogi személynél végeztek kutatásokat Budapesten és vidéken. Akkor több száz doboznyi iratot foglaltak le, emellett legalább több tíz terabájtnyi elektronikus adatot is rögzítettek.

Az eljárás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik. A hatóság egyelőre nem közölt további részleteket arról, hogy a mostani kutatások pontosan mely jogi személyeket és helyszíneket érintették.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Attila