Egy szabadnapos őrmester vette észre a városban azt a férfit, aki ellen országos elfogatóparancs volt érvényben.
Debrecen, Fényesudvarban sétált egy szabadnapos rendőr 2016. június 14-én 21 óra 5 perckor, amikor észrevett egy gyanúsan viselkedő férfit, akiről úgy tudta, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben. Az őrmester szolgálatba helyezte magát és igazoltatta a férfit, majd erősítést kért a helyszínre. A közelben tartózkodtak a Betörési Alosztály nyomozói, akik azonnal az intézkedés helyére mentek.
A rendőrök a férfit igazoltatták, aki valótlan személyi adatokat közölt, továbbá a ruházatának átvizsgálása során találtak nála egy kést. A nyomozók a férfit személyazonosságának megállapítása céljából előállították a rendőrkapitányságra, ahol megállapították, hogy a 36 éves L. Györggyel szemben két országos elfogatóparancs is érvényben van. Az egyik körözést a Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja azért adta ki a 36 éves helyi lakossal szemben, mert nem kezdte meg a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését, míg a Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözte a férfit. A nyomozók L. Györgyöt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A megalapozott gyanú szerint a férfi Debrecenben összesen 10 gépkocsit tört fel.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a debreceni lakossal szemben lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.