Három kerékpártolvajt fogtak el a szegedi rendőrök

Rendőrség

A rendőrségre 2021. október 10-én délután érkezett bejelentés, hogy Szeged egyik lakóövezétéből ismeretlenek, mintegy százezer forint értékű túrakerékpárt vittek el.

Az elvégzett adatgyűjtés eredményeként, rövid időn belül látókörbe került a 20 éves D. Bence, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A feltételezett elkövetőt a körzeti megbízottak a nyomozókkal együttműködve 2021. október 13-án a hajnali órákban fogták el Szegeden, majd a rendőrkapitányságra előállították.

A férfit gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását az ügyészség felé. A rendőrök továbbá megállapították, hogy a fiatal egy két nappal később szintén Szegeden elkövetett kerékpárlopással is gyanúsítható.

A szegedi egyenruhások az utóbbi napokban elfogtak és őrizetbe vettek egy 36 éves, és egy 22 éves férfit is, akik – egymástól függetlenül – szintén kerékpárokat tulajdonítottak el a belvárosból, tovább Üllés és Sándorfalva belterületéről.

A forrónyomos intézkedések eredményeként az ellopott kerékpárokból hármat sikerült a rendőröknek felkutatni, amelyet lefoglaltak, majd a tulajdonosaiknak visszaadtak.

A gyanúsítottak ellen lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük