Bombával fenyegetőzött, majd tanácsokat adott a rendőröknek

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki háromszor is betelefonált a segélyhívóra, hogy bomba van egy szegedi bevásárló központban.

Győri telefonfülkéből, bombával fenyegetőzött a férfi

A vádirat szerint a vádlott először 2021. augusztus 18. napján, délután 4 órakor telefonált a 112-re és közölte: „ 10 perce van, hogy elmondja a felettesének, bomba van a bevásárlóközpontban”. A telefonban a férfi azt is állította, hogy a bomba éles és egy órát ad a megtalálásra, majd közölte a pontos címet is.

Egy bő fél óra múlva a férfi ismét felhívta a segélyhívót és közölte, hogy a kimenekítéstől számított 3 és fél órát ad a bomba megtalálására, majd arra is hivatkozott, hogy lesz még pár ilyen.

Újabb fél óra elteltével a vádlott ismételten telefonált és kifogásolta, hogy nagyon lassúak a rendőrök, látja őket, és vessenek be drónt is a keresésben amellett, hogy nála egyébként pisztoly is van.

A férfi fenyegetése a köznyugalmat súlyosan megzavarta, a bevásárló központot több száz embernek el kellett hagynia. Az épületben bombát nem találtak.

A járási ügyészség a vádlottal szemben köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat.

A vádemeléskor letartóztatásban levő férfi bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kép: illusztráció.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük