Szegedi Járásbíróság

Darázs miatt tért át a másik sávba – frontális ütközés lett a vége

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki két éve nyáron azért tért át a szemközti sávba és ütközött egy érkező autónak, mert arra figyelt, ahogyan egy darazsat próbáltak az utastérből eltávolítani.

A vádirat szerint a vádlott autójával 2022. július 23-án, az 5-ös főúton haladt, és annak hátsó ülésén utasként szállította feleségét. A nő egyszer csak felkiáltott, mert a kocsiba berepült egy darázs, és csapkodni kezdett maga körül a rovar irányába. A vádlott ahelyett, hogy az utat figyelte volna, hátrafordult, és eközben áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a vele szemből szabályosan érkező járműnek.

A balesetben három személy könnyű sérülést, míg a vádlott és a felesége 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek.

A járási ügyészség a vádlottat közúti baleset gondatlan okozása vétségével vádolja. Vádiratában az ügyészség vele szemben felfüggesztett fogház valamint a járművezetéstől való végleges eltiltás kiszabását indítványozta. Utóbbi indítványt az indokolja, hogy a férfinak sosem volt vezetői engedélye, ennek ellenére rendszeresen vezetett, vele szemben a hatóságok a balesetet megelőzően is számos esetben folytattak közlekedési szabályszegések miatt eljárást.

A terhelt bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: Frank Yvette