Hétfő késő délután megtartották a Magyar Kupa sorsolását. A Góóól2 műsorába Rudolf Gergelyt hívták meg, hogy segítsen a sorsolásban. Az egykori válogatott játékosnak sikerült pikáns párosításokat is kihúznia.
Az M4 Sporton közvetített hétfői sorsoláson elhangzott: a párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, osztálykülönbség esetén pedig az alacsonyabban rangsorolt együttes a pályaválasztó. Ha két azonos osztályú csapatot sorsolnak össze, akkor az a csapat a pályaválasztó, amelyik kevesebb mérkőzést játszott otthon, ha pedig ez a mutató is azonos, akkor az először kisorsolt csapat játsszik otthon. A forduló hivatalos játéknapja november 1.
A Szeged az előző körben a Baja otthonában jutott tovább a következő körbe. Ezúttal már nehezebb dolga lesz, hiszen az NB1-es Kecskemétet fogadja, de előnyt adhat, hogy a nyolcaddöntőbe jutásért hazai pályán játszhat. A bajnokságban legutóbb bronzérmes Debreceni VSC a másodosztályú ETO FC Győrrel, a bajnoki címvédő és Konferencia-liga-főtáblás Ferencváros pedig a Puskás Akadémiával találkozik a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, amelynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás.A címvédő Zalaegerszeg a szomszédos vármegye székhelyére utazik, ugyanis a másodosztályú Szombathelyi Haladás vendége lesz, míg a hétvégén a Fehérvárt búcsúztató, NB III-as ESMTK újfent élvonalbeli együttessel csap össze, mivel az MTK Budapest lesz az ellenfele. Az NB I-es Mezőkövesdet kiejtő másodosztályú Ajka a vele azonos osztályban szereplő Tiszakécske ellen vívhatja ki a nyolcaddöntős szereplést.
MOL Magyar Kupa, a 4. forduló párosítása (a 16 közé jutásért):
Budapest Honvéd FC (NB II)-Paksi FC
Szombathelyi Haladás (NB II)-ZTE FC
FC Dunaföldvár (NB III)-Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)
ESMTK (NB III)-MTK Budapest
OPUS TIGÁZ Tatabánya (NB III)-Újpest FC
Vasas FC (NB II)-Gyirmót FC (NB II)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)-Kecskeméti TE
Tiszakécskei LC (NB II)-FC Ajka (NB II)
Mezőörs KSE (megyei I.)-Kaposvári Rákóczi FC (NB III)
Unione FC (Budapest I.)-Kisvárda FC
HR-Rent Kozármisleny (NB II)-Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)
ETO FC Győr (NB II)-Debreceni VSC
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC
Szentlőrinc SE (NB III)-Kelen SC (NB III)
BFC Siófok (NB II)-Diósgyőri VTK
VLS Veszprém (NB III)-Budafoki MTE (NB II)