Sharon Stone csak oltottakkal dolgozna együtt

Világ

Sharon Stone csak úgy vállalna el egy szerepet, ha a forgatás helyszínén csak olyanok lennének, akik be vannak oltva.

Nagy port kavart Jennifer Aniston múlt heti bejelentése, mi szerint nem barátkozik olyanokkal, akik nincsenek beoltva koronavírus elleni vakcinával. Sharon Stone is oszthatja a véleményét, ugyanis kijelentette, csak oltottakkal szeretne együtt dolgozni.

Sharon Stone Atlantában kapott egy remek lehetőséget, de csak akkor vállalja a szerepet, ha minden stábtag be van oltva.

A színésznőt ezt követően viszont megfenyegették, hogy elveszítheti a munkáját, ha továbbra is fenntartja az elgondolását. Sean Penn korábban szintén hasonló intézkedéseket szeretett volna a forgatások alatt, azonban őt nem érte támadás. Stonet egyszerűen felháborítja, miszerint elvárják a színészektől, hogy olyan helyen dolgozzanak, ahol nem gondoskodnak a kellő biztonságról – írja a Tények.

Úgy tudni, a vitát Sharon Stone nyerheti, ugyanis több híres filmstúdió is összefogott annak érdekében, hogy szeptember 30-tól már csak oltott stábtagok vegyenek részt a forgatásokon.