Beiktatták hivatalába hétfőn Washingtonban Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökét.
A rendkívüli hidegre tekintettel a megszokottól eltérően a ceremóniát és az elnöki beszédet beltéren, az Egyesült Államok Capitoliumának kupolacsarnokában tartották. A beiktatás élő közvetítését a kilátogató közönség szintén fedett helyen, a Washington belvárosában álló nagy sportcsarnokban, a Capital One Arenában követhette, s az elnöki díszmenetet (Presidential Parade) is ott tartják majd.
Az elnöki eskü szövegét John G. Roberts, a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Trumpnak a Capitolium kupolatermében.
A presbiteriánus Trump az eskütételkor, ahogy 2017-es beiktatásakor is, két Bibliára helyezte a kezét: a családira, amelyet még az édesanyjától kapott, és Abraham Lincolnéra, amelyre a rabszolgaság intézményének véget vető és az Uniót megmentő 16. elnök esküdött 1861-es beiktatásakor.
Donald Trump: Amerika aranykorszaka most kezdődik
Amerika aranykorszaka most kezdődik – jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédében.
“Ettől a naptól fogva országunk virágozni fog, és tisztelet fogja övezni világszerte, minden ország irigységének tárgya leszünk és nem engedjük meg, hogy továbbra is kihasználjanak minket. A Trump-kormányzat minden egyes napján egész egyszerűen első helyre fogom helyezni Amerikát” – hangsúlyozta a frissen felesketett amerikai elnök.
Szabad nemzetet szeretne teremteni.
“Helyreállítjuk szuverenitásunkat és biztonságunkat, az igazság mérlegét pedig kiegyensúlyozzuk. Legfőbb törekvésünk egy büszke, virágzó és szabad nemzet megteremtése lesz. Amerika hamarosan nagyszerűbb, erősebb és jóval kivételesebb lesz, mint valaha volt” – tette hozzá.
Országos vészhelyzetet hirdet az új elnök az amerikai-mexikói határon
Első elnöki rendeletei között országos vészhelyzetet fog hirdetni Donald Trump az amerikai-mexikói határon, és megkezdik több millió illegális bevándorló kitoloncolását – jelentette be az új elnök hétfőn a beiktatását követően tartott beszédében a washingtoni kongresszus kupolatermében.
Trump bejelentette, hogy katonákat fog vezényelni a déli határszakaszra, hogy megállítsák a bevándorlók “katasztrofális invázióját”. Közölte azt is, hogy a kartelleket külföldi terrorszervezetnek fogják minősíteni.
Energiavészhelyzetet hirdetett és fokozzák az energiakitermelést
Donald Trump azt ígérte hétfői beiktatási beszédében, hogy azonnal országos energiavészhelyzetet hirdet, feltöltik a stratégiai tartalékokat, teret adnak a fokozottabb energiakitermelésnek, és az Egyesült Államok újra exportálni fog az egész világnak.
“Újra gazdag nemzet leszünk, és a lábunk alatt rejtőző folyékony arany fog nekünk segíteni ebben” – mondta az új amerikai elnök.
Donald Trump: az Egyesült Államok vissza fogja venni a Panama-csatornát
Az Egyesült Államok vissza fogja venni a Panama-csatornát és át fogja nevezni a Mexikói-öblöt Amerikai-öböllé – jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédében.
A frissen beiktatott republikánus párti elnök szerint a Panama-csatornát “ostoba módon” átengedték Panamának, miután az Egyesült Államok hatalmas összeget fektetett be, és 38 ezer ember életét vesztette annak építése során. A Panama-csatornát illetően leszögezte, hogy a latin-amerikai ország teljességgel megsértette “szerződésünk célját és szellemét”, az amerikai hajók, köztük a hadihajók áthaladását túlárazza.
“Mindenek fölött Kína működteti a Panama-csatornát, mi pedig nem Kínának, hanem Panamának engedtük át és visszavesszük” – hangsúlyozta.
A Panama-csatornán áthaladó tengeri forgalom mintegy hetven százaléka az Egyesült Államok kikötőiből indul, illetve oda érkezik. Az Egyesült Államok geopolitikai okokból több mint száz évig őrködött a csatorna állandó semlegessége fölött, de erről a panamai állam immáron egyedül gondoskodik.
Trump szerint a hivatalos amerikai politika szerint mostantól csak két nem létezik
A hivatalos amerikai kormányzati politika mostantól az lesz, hogy csak két nem létezik, a férfi és a női – jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfői beiktatása után mondott beszédében Washingtonban.
Az új elnök leszögezte: véget vetnek annak az eddigi kísérletnek, hogy a kormányzat igyekszik mesterségesen beleépíteni a faj és a gender kérdését a köz- és a magánélet minden egyes szegletébe.
Olyan társadalmat fogunk felépíteni, amely érdemeken alapul, és nem a bőrszínt figyeli – jelentette ki Trump.
Beszédében közölte azt is, hogy elnöki rendeletet ír alá a “kormányzati cenzúra leállításáról” és a véleménynyilvánítás szabadságának helyreállításáról.
(MTI)
Fotó: Donald Trump hivatalos Facebook-oldala