A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: “Béke mindannyiótokkal!”
“Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: Béke legyen veletek!” – mondta.
A feltámadt Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós. Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret feltételek nélkül. Kitért arra: még a fülünkbe cseng Ferenc pápa gyönge, de mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát és az egész világot húsvét vasárnapjának délelőttjén.
“Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam: Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiotokat. A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vegytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre” – kérte a katolikus egyházfő.
Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztus jár előttünk, a világnak, az emberiségnek szüksége van az ő fényére mint egy hídra, amin keresztül elér minket Isten és az ő szeretete. Segítsétek tehát ti is egymást, hogy hidakat építsetek párbeszéddel, találkozásokkal egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk mindig békében – mondta.
Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.
Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágoston idézte: “veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”. Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá.
Róma egyházát köszöntve hangsúlyozta: “együtt kell keresnünk, hogy miként legyünk egy misszionárius egyház, egy olyan egyház, amely a párbeszéd hidjait építi és mindig nyitott a befogadásra, az elfogadásra.”
Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni.
Végül azt hangsúlyozta, hogy “szinodális egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, mindig a békét és a szeretetet keresi, és mindig arra törekszik, hogy közel legyen azokhoz, akik szenvednek”.
Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvöz légy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.
Robert Francis Prevost az első amerikai katolikus egyházfő
Az új és első amerikai katolikus egyházfő Robert Francis Prevost néven született Chicagóban 1955. szeptember 14-én, francia eredetű családban.
1977-ben szerzett matematikai BA fokozatot, és ugyanebben az évben lépett be az Ágoston-rendbe, 1981-ben tette le az örökfogadalmat, 1982-ben szentelték pappá. 1987-ben Rómában szerzett teológiai doktori fokozatot. 1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az Ágoston-rendi jelöltek közös képzését vezesse. 1998-ban kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, ezért a következő évben visszatért az Egyesült Államokba. 2001-ben megválasztották a rend általános perjelévé, így ő lett a felelős az Ágoston-rend tervezési és irányítási folyamataiért.
Ferenc pápa 2014. november 3-án a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki, ezzel együtt szufári címzetes püspöki méltóságra emelte, 2014. december 12-én szentelték püspökké.
A Szentatya 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává.
Ferenc pápa 2023. szeptember 30-án bíborossá kreálta a Szent Péter-bazilikában.
(MTI)
Fotó: vaticannews.va