Donald Trump. Amerika. Elnök. Fotó: pbs.org

Trump: a Hamászt erővel kényszerítjük fegyverletételre, ha szükséges

Világ

Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.

Az amerikai elnök az argentin elnökkel folytatott megbeszélése nyilvános részén kérdésre válaszolva közölte: “Amennyiben nem válnak meg fegyvereiktől, mi fogjuk lefegyverezni őket, akár erővel is” – mondta.

Donald Trump arról is beszámolt, hogy beszélt a Hamásszal, a szervezet képviselői pedig ígéretet tettek a fegyverek letételére. Megjegyezte, hogy a Hamásznak észszerű időn belül kell megválnia a fegyvereitől, amit azzal egészített ki, hogy ennek gyorsan kell megtörténnie.

Kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette, hogy pénteken a Fehér Házba várja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az amerikai elnök hozzátette, hogy a megbeszélés témái között szerepel majd a nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták esetleges rendelkezésre bocsátása. Erre az ukrán elnök a közelmúltban többször sürgette Donald Trumpot.

Az amerikai elnök az ukrán törekvés kapcsán többek között azt hangoztatta, hogy a Tomahawk rakéták egy újabb szakaszt jelenthetnek a háborúban, és közölte, hogy azok felhasználási köréről a NATO-val is egyeztetne. Jelezte, hogy egy ilyen döntést megelőzően szeretne beszélni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy szándékait megtudja.

(MTI)

Fotó: archív