Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
A Cessna Caravan típusú repülőgép az ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti parkhoz, Kichwa Tembo helységbe, de a felszállás után röviddel – a repülőtértől mintegy 40 kilométerre, egy erdős területen – lezuhant és kigyulladt.
Frissítve: 2025. 10. 28. 14:41
Kiskorú is van az áldozatok között
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormány nevében őszinte részvétét fejezte ki kedden a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben meghalt magyar állampolgárok hozzátartozóinak, és közölte, hogy minden segítséget megadnak nekik ebben a nehéz helyzetben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy tragikus hírek érkeztek Kenyából egy repülőgép-szerencsétlenségről, amelynek során tizenketten meghaltak, köztük nyolc magyar állampolgár, két család tagjai és egy ismerősük.
“Sajnos két kiskorú is van az áldozatok között. Az azonosítás folyamatban van, és amint megkapjuk a hivatalos információkat az áldozatok személyazonosságáról, természetesen a hozzátartozók értesítése megtörténik. Minden létező módon segíteni fogjuk az áldozatok hozzátartozóit” – tudatta.
Kenya külügyminisztere és a nagykövet is segít.
“Az imént beszéltem Musalia Mudavadi kollégámmal, Kenya külügyminiszterével. Egyrészt megköszöntem neki az eddigi intézkedéseket, másrészt pedig kértem a segítségét a további intézkedések gyorsasága és zökkenőmentessége tekintetében. A kenyai nagykövetségünk konzulja már úton van a helyszínre, így minden segítséget közvetlenül meg fogunk tudni majd adni a hozzátartozóknak” – tette hozzá.
Kiemelte: a kormány a hozzátartozók mellett áll.
“Természetesen az őszinte részvétünket fejezzük ki az áldozatok családtagjainak és hozzátartozóinak, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ebben a nehéz helyzetben minden segítséget megadjunk a számunkra” – mondta.
(MTI)
Fotó: origo.hu





