Hszi Csin-ping kínai elnök kedden az Oroszországgal való kölcsönös befektetések növelésére és a gazdasági együttműködés elmélyítésére szólított fel, hangsúlyozva, hogy Peking a viharos külső körülmények ellenére is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett – jelentette a kínai állami televízió.
Hszi Pekingben, a Nép Nagy Csarnokában fogadta Mihail Misusztyin orosz miniszerelnököt, egy nappal azután, hogy az orosz kormányfő Hangcsouban tárgyalt Li Csiang kínai miniszterelnökkel. Li a találkozón kijelentette, hogy Kína kész erősíteni együttműködését Oroszországgal, és megvédeni a két ország közös biztonsági érdekeit.
“A kínai-orosz kapcsolatok a magasabb szintű és minőségű fejlődés irányában haladnak, és a külső környezet viharai ellenére is szilárdan haladtak előre. A két ország közötti kapcsolatok megőrzése, megszilárdítása és fejlesztése mindkét fél számára stratégiai választás” – hangsúlyozta Hszi a keddi találkozón.
A kínai elnök kiemelte továbbá, hogy az energiaipar, a mezőgazdaság, az űrkutatás, a digitális gazdaság és a zöld fejlesztés területén új növekedési lehetőségek kínálkoznak az együttműködés elmélyítésére – áll a jelentésben.
Misusztyin kijelentette, hogy Moszkva kész együttműködni Pekinggel a két államfő által elért megállapodások végrehajtásában, valamint a gazdasági, tudományos és technológiai együttműködés elmélyítésében.
A jelentés szerint a két kormány kedden közzétett közös közleményében megerősítette, hogy minden területen erősíteni kívánják az együttműködést, és megfelelő módon reagálnak a külső kihívásokra.
Moszkva egyúttal megerősítette elkötelezettségét az egy Kína elv mellett, és ismételten kifejezte ellenzését Tajvan függetlenségével szemben.
A látogatás a Kína és Oroszország kormányfői közötti harmincadik rendszeres találkozó keretében zajlik, amely az energetikai, kereskedelmi és technológiai együttműködés erősítésére összpontosít.
(MTI)
Fotó: MTI/Bruzák Noémi





