Ismét kidőlt egy oszlop Szegeden, a Klauzál téren
Ezúttal a cukrászdák közelében dőlt ki egy, körülbelül 300 kilós oszlop Szegeden, a Klauzál téren.
Ezúttal a cukrászdák közelében dőlt ki egy, körülbelül 300 kilós oszlop Szegeden, a Klauzál téren.
Elindult a szegedi nyár immár hagyománnyá vált programsorozata a Wagner Udvarban. A képzőművészeti alkotások társaságában idén is több alkalommal szólal meg a muzsika.
2025. július 5-én, 10 és 14 óra között Lemezbörzét tartanak Szegeden, az Agórában. Az esemény házigazdái most is a Legendás Lemezek csoport megálmodói lesznek.
Mint azt beharangoztuk, július 1-jén megnyílt Szegeden, a Sárga. A város második szabadstrandját tavaly újították fel, idén pedig immár fürdőzni is lehet a Tiszában ezen a partszakaszon.
A szabadtéri tüzek jelentős környezeti károkat okoznak: pusztul a növény- és állatvilág, romlik a levegő minősége, milliós károk keletkeznek a mezőgazdaságban. A lángok számos esetben lakóépületeket, mezőgazdasági, vagy ipari létesítményeket is veszélyeztetnek. Évente többször pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel járó baleseteket okoznak.
Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, Magyarországon elsőként és globális viszonylatban is, az első 10 között kapta meg egy budapesti, 11 éves kisfiú a világ első okos cochleáris implantátumát Szegeden. Egy héttel a műtét után, Hankó Mónikát, a kisfiú édesanyját kérdeztük a részletekről.
Irodát nyitott a CBRE, a világ legnagyobb ingatlantanácsadó cége Szegeden – jelentette be Kibédi-Varga Lóránt ügyvezető igazgató csütörtökön Szegeden.
A bácsalmási határátkelőhely 2025. július 4-től pénteken, szombaton és vasárnap 7 óra és 24 óra között fogadja az utazókat. A határátkelő a hét többi napján a megszokott rend szerint – 7 óra és 19 óra között – üzemel. Az átkelőhelyet továbbra is az EU/EGT, valamint a szerb állampolgárok vehetik igénybe.
Július 3-án, azaz ma elkezdődik a Bakay Nándor utca felújítása Szegeden, a Cédrusliget beruházás keretében. Először a Mura utca és az áruház parkolója között dolgoznak, majd a parkoló és a Huszár utca közötti szakaszon készítenek szegélyeket, burkolatot és buszmegállókat.
2025. július 5-án XX. alkalommal rendezik meg Tápén a Tarhonyafesztivált és Falunapot, ahol a látogatók megismerhetik a tarhonyakészítés fortélyait, közben egész nap szórakoztató programokon vehetnek részt. A Tápéi Tarhonyafesztivál ingyenesen látogatható, és remek alkalom arra, hogy a családok, barátok együtt töltsenek egy napot a jó hangulat jegyében, a tarhonya sokszínűségét felfedezve. A rendezvény hosszú évek […]