Szeged, rakpart, szemét, hulladék, üveg, aluminium, flakon

A SZIN árnyoldala: a széthagyott szemét komoly problémát okoz

Jelentős mennyiségű hulladék marad többek között a Huszár Mátyás rakparton is a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) fesztivál idején, ami extra terhelést jelent a város takarítószemélyzete számára. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ezért ismételten arra kérik a fesztiválozókat, hogy fokozottan ügyeljenek a tisztaságra.

Szeged, Coca-Cola SZIN, SZIN, Szegedi Ifjúsági Napok, fesztivál, koncert

A hot dog drága, a sör ára elfogadható – megnéztük mennyi pénzre van szükség a SZIN-en

A legtöbben úgy vélik, hogy a bérlet és a napi jegyek ára elfogadható, ahogy az italokért sem sajnálnak pénzt adni a fesztiválozók, az ételekről viszont azt gondolják, hogy sokba kerülnek. Körbe néztünk, mutatjuk, mennyi pénzre van szükségük a Partfürdőn.

Szeged, Coca-Cola SZIN, SZIN, Szegedi Ifjúsági Napok, fesztivál, koncert

A budapesti egyetemisták oda vannak a SZIN-ért

A Szegedi Ifjúsági Napok nemcsak a fiatalok, hanem a családok és az idősebbek körében is igen népszerű. Már az első nap kígyózott a sor a fesztivál bejáratánál, ahová a szegedieken túl, az ország minden pontjáról érkeztek a bulizni vágyók. A bérlet és a napijegyek árát a legtöbben korrektnek érezték, a felhozatallal pedig szintén elégedettek voltak. […]

Szeged, Kovács Autóház, OTP Bank Pick Szeged, kézilabda, Lexus, autó

Átvették szponzorautóikat az OTP Bank–PICK Szeged kézilabdacsapat játékosai

Szerda délután, a Kovács Autóházban vette át a szponzorautókat a helyi sportcsapat. A profi játékosok és az edzői stáb tagjai mostantól a Lexusok kényelmét élvezhetik. Az ünnepélyes átadón a Kovács Autóház képviselői átadták a kulcsokat a játékosoknak, akik azonnal birtokba is vehették az új járműveket – az autók jelentős segítséget nyújtanak a sportolóknak a mindennapi […]

Pogány Induló. Szeged. SZIN. karszalag. Fesztivál. Fotó: SZIN

Elindult a SZIN, Pogány Induló várta a bejáratnál az első fesztiválozót

Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára a karszalagot.

Szeged, Huszár Mátyás rakpart, rakpart, felújítás, Nagy Sándor, Binszki József

Befejeződtek a munkálatok, újra megnyitják a rakpartot Szegeden

Július 1-jén zárták le Szegeden a Huszár Mátyás rakpartot, a munkálatok azóta ütemterv szerint haladnak. A lezárás a tervek szerint augusztus 29-ig tart. A szegedi önkormányzat 150 millió forintnyi saját forrásból finanszírozta a beruházást, amely magába foglalta a régészeti feltárást, a víz- és szennyvízhálózat felújítását, valamint a burkolat rekonstrukcióját.

Szeged, Kormányhivatal, NAV, rendőrség, büntetés-végrehajtás, katasztrófavédelem, SZIN

Változatos szolgáltatásokkal várják a fesztiválozókat a SZIN-en, a Civil Faluban – képgaléria

2025. augusztus 27. és 30. között a szegedi Partfürdő ad otthont Magyarország második legnagyobb könnyűzenei fesztiváljának, az 57. Szegedi Ifjúsági Napoknak. A fesztiválon a nemzetközi és hazai sztárfellépők mellett a Civil Faluban több állami szerv – a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a NAV, a rendőrség és a Katasztrófavédelem vármegyei szervei – munkatársaival is találkozhatnak a fesztiválozók.