Dupla kapacitással, ingyenesen működik az ország legnagyobb biciklitárolója a SZIN idején Szegeden

Ahogy az elmúlt években, idén is ingyenes kerékpár- és e-rollertárolóval várják a fesztiválozókat Szegeden, a Torontál téren a SZIN ideje alatt. A szervezők a megnövekedett igényekre reagálva azonban a korábbi 500 férőhelyes kapacitást megduplázták, így most már 1000 jármű számára biztosítanak biztonságos, éjjel-nappal őrzött helyet – áll a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezetének hivatalos Facebook-oldalán.

Szeged, Magyar Péter, országjáró körút, Széchenyi tér

Magyar Péter Csongrád-Csanád vármegyében folytatja országjárását

Augusztus 27-én, 28-án és 29-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Csongrád-Csanád vármegye településeire látogat a „80 nap alatt Magyarország körül” elnevezésű országjárás részeként. A rendezvényeken Magyar Péter ismerteti, hogy miért tartja szükségesnek a rendszerváltást, és hogyan lehetne egy igazságos, szabad és működő Magyarországot építeni.

Ellenzéki polgármesterek szövetségbe lépnek az önkormányzatok helyzetének javításáért. Fotó: Botka László hivatalos FB

Ellenzéki polgármesterek szövetségbe lépnek az önkormányzatok helyzetének javításáért

Összefogtak a megyei jogú városok ellenzéki polgármesterei egy érdi találkozón, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki az önkormányzatok egyre nehezebb helyzetének orvoslására. A megbeszélésen tíz város – Szeged, Pécs, Győr, Szombathely, Dunaújváros, Hódmezővásárhely, Tatabánya, Szolnok, Nagykanizsa és Érd – vezetője vett részt, akik együttesen közel egymillió polgárt képviselnek – osztotta meg hivatalos Facebook-oldalán Botka László, Szeged […]

Szeged, Szegedi Ifjúsági Napok, SZIN, fesztivál, buli, fiatalok, nyár, koncert, Halott Pénz

Holnap kezdődik Szegeden a SZIN fesztivál – mutatjuk, mivel készültek a szervezők az első napra

A SZIN fesztivál több mint 10 zenei helyszínen és több mint 200 fellépővel várja a látogatókat. A kínálat rendkívül sokszínű, a nemzetközi sztároktól a hazai kedvencekig mindenki megtalálja a neki tetszőt. A főbb helyszínek közé tartozik a Coca-Cola Nagyszínpad, a bp Nagyszínpad, a Jim Beam Aréna és a Fonó Világzenei Színpad. Íme az első nap […]

Mórahalom, belváros

Uniós támogatással fejlesztik a mozgásszervi rehabilitációs ellátást Szentesen és Mórahalmon

Uniós támogatással, egy román-magyar projekt keretében fejlesztik a mozgásszervi rehabilitációs ellátást Szentesen és Mórahalmon, valamint Temesváron – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Lidl, élelmiszer, multi, áruház, kereskedelem

Üvegvisszaváltó pontot alakítanak ki Szegeden, a Szabadkai úton

Szembetűnő építkezés folyik a szegedi Szabadkai úti Lidl áruháznál, ahol a bolt épületét láthatóan bővítik. A falak már állnak a hozzátoldott területen, ami sokak érdeklődését felkeltette, hiszen a német diszkontlánc eddig jellemzően új üzletek nyitásával terjeszkedett a városban, nem pedig a meglévő áruházak alapterületének növelésével – írja a delmagyar.hu.