Pályázatot nyújt be a hódmezővásárhelyi önkormányzat a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra
Pályázatot nyújt be a hódmezővásárhelyi önkormányzat a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére – döntött keddi ülésén a város közgyűlése.
Pályázatot nyújt be a hódmezővásárhelyi önkormányzat a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére – döntött keddi ülésén a város közgyűlése.
2024. október 24-én és 25-én Szegeden, a Szentháromság utcában garanciális útjavítást végez a kivitelező, a saját költségén. Az aszfaltcsere főként a buszmegállók környékét érinti, a kisebb javításokat azonban a teljes szakaszon elvégzik. Ezért az említett napokon időszakos megállási tilalom lesz érvényben az utca egyes részein.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. fanyeső csoportja éjszakai fanyesési munkálatokat végez 2024. október 24-én és október 25-én éjszaka – hívta fel a szegediek figyelmét a Kft. hivatalos Facebook-oldalukon megosztott posztjukban.
A Szegedi Karácsonyi Hetek programsorozatának egyik legikonikusabb eleme a Dóm téren felállított óriáskerék, amelyből az adventi időszakban megcsodálható a karácsonyi fényekben tündöklő város. Ha minden jól megy, idén már november első hétvégéjén felülhetünk rá – adta hírül a szeged.hu.
A szegedma.hu úgy tudja: Szegeden, a Széchenyi tér 7 szám alatt található, Lottózó mellett nyílik meg a város egyik legközkedveltebb pékségének, a Csiga pékségnek a harmadik üzlete.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá – jelentette be Lázár János miniszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében.
2024. október 23-án hétvégi menetrend szerint közlekednek Szegeden a tömegközlekedési eszközök – emlékeztette az itt élőket a Szegedi Közlekedési Kft. hivatalos Facebook-oldalán.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetség Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének Elnöksége és a vármegyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriuma 2024-ben, immár 18. alkalommal hirdette meg a vármegyei Prima Díjat. Az elismeréseket gálaesten adták át a szegedi Tisza Hotelben október 19-én.
2024. október 23-án Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1956-os forradalom 68., és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 35. évfordulója alkalmából városi megemlékezést rendez.
2024. október 23-án 16 órakor a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára megemlékezést szervez Szegeden, a Rerrich Béla téren.