A Szegedi tükörponty is uniós oltalmat kapott

Az Európai Bizottság szerdán kihirdetett rendeletével a “Szegedi tükörponty” védett elnevezés lett az EU-ban. Ez a korábban már bejegyzett “Szilvásváradi pisztráng”, “Akasztói szikiponty” és “Balatoni hal” után a negyedik magyar édesvízi hal elnevezés, amely uniós oltalmat nyert, amely hozzájárul a halfogyasztás népszerűsítéséhez – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.

Korszerű belgyógyászati és gyermekosztályt alakítanak ki a hódmezővásárhelyi kórházban

A vidéki Magyarország legkorszerűbb belgyógyászati osztálya készül el jövő tavaszra a hódmezővásárhelyi kórházban – mondta Lázár János (Fidesz) hétfőn az egészségügyi intézmény bővítéséről tartott sajtótájékoztatón a helyszínen.

Digitalizációval a tartós kórházi ellátásra szoruló gyermek gyógyulásáért – az OncoVR immár Pécsen és Szegeden is segít

Dr. Erdős Sándor, a Vodafone Digitális Kórházi Angyala, az OncoVR nevű program és a Vodafone Alapítvány segítségével az országban egyre több gyermekonkológiai szakosztályra jut el, és hoz önfeledt pillanatokat a beteg gyerekek számára. A program már régóta sikeresen működik három budapesti kórházban, azonban ezt kiszélesítve a Vodafone Alapítvány Digitális Kórházi Angyala két vidéki gyermekkórházba – […]

Bohócdoktorok kommandóztak a gyermektáborokban

Mosolyt, sok – sok édességet, játékos foglalkozásokat, örömteli pillanatokat vitt a szünidőben a nyári táborokba a Mátrix Közhasznú Alapítvány bohócdoktor csapata. Az élmény pillanatokon ezernél több kisgyermek vett részt. Elfogyott nyolcszáz tábla csoki, többszáz piros orr, illetve buborék fújókból is sok tucat.