Ünnepi fényben úszik Szegeden a Belváros – képgaléria
Egy hete, hogy elstartolt Szegeden a Szegedi Karácsonyi Hetek ünnepségsorozat, ezzel egyidőben pedig felkapcsolták a városban a fényeket is, amelyek megalapozzák az adventi időszak hangulatát.
Egy hete, hogy elstartolt Szegeden a Szegedi Karácsonyi Hetek ünnepségsorozat, ezzel egyidőben pedig felkapcsolták a városban a fényeket is, amelyek megalapozzák az adventi időszak hangulatát.
Szent Miklós egykor kedvességéről és hatalmas szívéről volt híres. Halálának napja, december 6. emléknappá vált, amit azóta immár a Mikulás napjaként ünnepelnek. Na de ki volt ő, mikor vált Magyarországon ismertté, milyen szokások kapcsolódnak hozzá, hogyan változott az alakja? Többek között erről is kérdeztük Dr. Apjok Vivient, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Néprajzi […]
Idén nyolcadik alkalommal hozták létre a Szegedi Dóm Látogatóközpontban a Betlehem kiállítást, amelyre ismét lenyűgöző számú, összesen 120 pályamű érkezett. A “Nem lehet csoda nélkül élni” mottóval meghirdetett felhívásra családok, osztály- és hittanközösségek, valamint egyéni alkotók küldték be műveiket.
Magyarországon zéró tolerancia van a kábítószer-kereskedelemmel szemben – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Röszkén.
A MÁV-csoport idén 3500 ledes, 600 méter hosszú fényfüzérrel öltözteti karácsonyi fénybe az egyik V43-as (Szili) mozdonyát, amely az ország szinte mindegyik fővonalán látható lesz az adventi, ünnepi időszakban. A fényvonat természetesen idén is tesz egy kört majd Szegeden is, mutatjuk, hogy mikor.
Ahogy arról beszámoltunk, november 28-án elstartolt Szegeden a Szegedi Karácsonyi Hetek ünnepségsorozat, amely keretében idén is szép nagy karácsonyi vásár nyílt a Dóm téren. Megnéztük hát, hogy mit és mennyiért kínálnak a kofák a standoknál.
Mihálik Edvin, Újszeged önkormányzati képviselője, Zöld város programért felelős tanácsnok hivatalos Facebook-oldalán értesítette a szegedieket, hogy 13 helyszínen, összesen 20 darab palacktartót helyezett ki a szegedi önkormányzat a napokban.
Különleges, a tornatermet immerzív térré alakító eszközt próbálhatnak ki a következő napokban a szegedi Karolina Iskola pedagógusai és diákjai. A kanadai fejlesztésű, már több mint 35 országban használt Lü nevű „interaktív játszótér” egyedülálló élményt nyújt a gyerekeknek, akik játék és mozgás közben szinte észrevétlenül tanulnak.
A Szegedi Városkép és Piac hivatalos Facebook-oldalán közölte: áramszünet okoz fennakadást Szegeden, a Mars téri piacon.
A Mátrix Közhasznú Alapítvány idén is több mint ezer szegedi és környékbeli gyermek ünnepét teszi szebbé azokkal a mikuláscsomagokkal, amelyeket ma egy ünnepség keretében vehettek át a Szent-Györgyi Albert Agórában a térség legszegényebb családjai.