Október 16-án rekordkísérletre készülnek az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályának dolgozói.
Az Újraélesztés Nemzetközi Világnapján 10 ezer szegedi általános és középiskolás diáknak akarják megtanítani az újraélesztés technikáját. A „Ments velünk egy életet” című rendezvényen, október 16-án hétfőn a Pick Arénában.
Magyarországon évente 27 ezer a hirtelen szívmegállások miatt bekövetkező halálesetek száma, tehát naponta mintegy 70-en halnak meg a keringésük leállása miatt. Emögött az állhat, hogy a legtöbben nem kapnak időben segítséget. Az újraélesztést meg kell kezdeni 3-5 percen belül, hogy a mentők megérkezéséig a keringés fenntartható legyen. Ezt szakembereken kívül mások is megtehetik.
Buresch Györgyi, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály – azaz SBO – diplomás ápolója szerint a segélynyújtások számának növelése és a minőségének javítása érdekében fontos az oktatás. Az újraélesztés fogásai nem bonyolultak, az ahhoz szükséges készségek rövid idő alatt elsajátíthatók.
A rekordkísérlet során általános iskolások és középiskolás diákok egymást váltva tanulhatják meg az újraélesztés technikáját. Az oktatást az egyetemi SBO dolgozói mellett az Országos Mentőszolgálat szombathelyi, valamint a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet szakdolgozói vállalták. Az oktatás összesen 300 darab bábun folyik majd.
Délelőtt az iskolásokat fogadják, délután négytől pedig várják a felnőtt szegedieket.