Szeged, Karácsonyi Hetek, óriáskerék, Dóm tér

Áll az óriáskerék a Dóm téren – képgaléria

Helyi hírek

Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, a hét elején elkezdték megépíteni az óriáskereket Szegeden, a Dóm téren. A Szegedi Karácsonyi Hetek programsorozatának egyik legikonikusabb eleméből az adventi időszak előtt, közben és még egy kicsit utána is csodálható az ünnepi fényekben tündöklő város. Az elemek a hét végére a helyükre kerültek, áll az óriáskerék a város szívében. 

A szeged.hu cikke nyomán megírtuk, hogy az óriáskereket még az őszi szünetben összerakják, és várhatóan november első hétvégéjén már fel is lehet ülni rá.

A kerék Keszthelyről érkezett, ötven méter magasra lehet felmenni vele, egy kabinba – amelynek idén más a formája, mint a tavalyi volt – hatan ülhetnek be, a kabinokból összesen harminc van. Három kört tehetnek meg vele az érdeklődők, a felnőtt jegy 3000 forintba kerül, a gyerekek 2500 forintért ülhetnek fel rá. A kerék január 7-ig marad a Dóm téren.

A Szegedi Karácsonyi Hetek november 29-én kezdődik és december 24-ig tart, a karácsonyi vásárhoz szükséges faházakat november közepén kezdik el építeni, és akkor érkezik meg a karácsonyfa is a Dóm térre, valamint az óriási adventi koszorút is akkor kezdik majd el feldíszíteni.

Fotó: Frank Yvette