Kanada. Miniszterelnök. Lemondás.

Kanada is viszontvámot vezet be

Világ

Kanada 25 százalékos vámot vezet be az Egyesült Államokból importált járművekre, válaszul a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámokra – közölte az ottawai kormány kedden.

A bejelentés szerint a kanadai vám szerdától lép életbe, és azokra az autókra vonatkozik, amelyek kívül esnek a 2019-ben, Donald Trump első elnöksége idején kötött Egyesült Államok-Mexikó-Kanada kereskedelmi szerződés hatályán.

A Egyesült Államok új vámjai szintén tiszteletben tartják a 6 évvel ezelőtti megállapodást.

A kanadai kormány bejelentése szerint egyben keretet dolgoznak ki a belföldi autógyártás fokozására és az ehhez szükséges beruházások számára.

Az Egyesült Államok szerdától a Kínából érkező árukra összesen 104 százalékos vámot alkalmaz – emlékeztettek Washingtonban. A vám több tételből tevődik össze, és annak részét képezi a kínai kormány kábítószer-kereskedelem elleni elégtelen fellépése miatt már korábban bevezetett 25 százalékos vám, a múlt héten bejelentett 34 százalékos “viszonossági” vám, valamint egy 50 százalékos további “büntetővám”.

A büntető jellegű vámot Donald Trump azt követően rendelte el, hogy Kína tárgyalás helyett 34 százalékos pótlólagos viszontvámot helyezett kilátásba az amerikai “viszonossági” vám bejelentését követően.

(MTI)

Fotó: illusztráció