Megkezdődött az ingyenes szociális tűzifa kiszállítása Szegeden. Idén 629 rászoruló háztartás részesül a támogatásból, ráadásul a korábbi egy helyett már két erdei köbméter tüzelőt kapnak. A tervek szerint november végéig minden jogosulthoz eljut a fa – számolt be róla a szeged.hu.
Petőfitelepen kezdődött meg hétfőn az önkormányzati tűzifa kiszállítása. Szeged tizenkét éve saját forrásból biztosít ingyenes tüzelőt a rászorulóknak, az idei évtől pedig megduplázták a háztartásonként kiosztott mennyiséget: egy helyett két erdei köbméter fát kapnak a jogosultak.
A tüzelő a városban kiszáradt, letörött, illetve a szárazság miatt kivágott fákból származik. A faanyagot a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. dolgozta fel, majd bezsákolva szállítják ki a háztartásokhoz.
Idén összesen 682 igénylés érkezett, amelyek közül 629-et fogadott el az önkormányzat, 53 kérelmet pedig azért utasítottak el, mert azok nem feleltek meg a pályázati feltételeknek. A támogatás egyik feltétele, hogy egy háztartásból csak egy kérelmet nyújtsanak be, valamint az egy főre jutó havi jövedelem ne haladja meg a 240 ezer forintot.
A támogatásra többek között azok pályázhattak, akik valamilyen önkormányzati ellátásban részesülnek, az Egyesített Szociális Intézmény szolgáltatásait veszik igénybe, szegregátumban élnek, illetve korábban időskori vagy egészségkárosodás miatti támogatásban részesültek.
A kiszállítás folyamatosan zajlik, és a tervek szerint november végéig valamennyi támogatott szegedi háztartáshoz eljut a két erdei köbméter tűzifa.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette





