Pályázati felhívás

Egyetem

A Debreceni Egyetem humán tudományi fókuszterülete pályázatot ír ki a Petőfi S. János Publikációs Díj elnyerésére.

A díj kiemelkedő publikációs teljesítményéért a DE oktatója, doktorhallgatója, doktorjelöltje vagy MTA-kutatócsoportjának kutatója számára adományozható, aki

(a)     40. életévét a jelen kiírás megjelenésének időpontjáig nem töltötte be, és
(b)     a humán tudományok területén végzett kutatómunkája eredményét rangos szakmai publikációban jelentette meg.

Évente egy díj adományozható. A díjjal az adományozást igazoló oklevél, érem és pénzjutalom jár. A díj odaítéléséről a DE humán tudományi fókuszterületének kuratóriuma dönt.

A díj elnyerésére olyan publikációval lehet pályázni, amely a 2013-as vagy 2014-es naptári évben jelent meg. A pályázat 2015. február 6-án 16 óráig nyújtható be a kuratórium elnökének címére:

Kertész András
kuratóriumi elnök, a humán tudományi fókuszterület vezetője

Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézet
4032 Debrecen Egyetem tér 1.

A pályázatnak tartalmaznia kell a díjazandó mű bibliográfiai adatait, és mellékelni kell hozzá annak egy példányát, valamint a pályázó rövid szakmai önéletrajzát.