Homofób, rasszista és szexista kijelentései miatt panaszoltak be Szegeden egy egyetemi oktatót

Egyetem

A Szegedi Tudományegyetem professzora Gulyás László történész egyik délutáni előadásán, homofób, rasszista és szexista megjegyzések sokaságát használta, hallgatóinak egy része szerint. A szeged.hu számol be arról, hogy az előadás nehezen minősíthető stílusa miatt négy hallgató panaszlevelet írt.

Gulyás Lászlót a Juhász Gyula Pedagógusképző Karron alkalmazzák, így az ügy hozzájuk került. A diákok tudomása szerint a kar már vizsgálja az ügyet. Kérdés az is, egyszeri estről beszélünk, vagy a professzor már többször szólt ily módon a hallgatósághoz.

A történész, aki egyben a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója is, március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetését vehette át.

A Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy óráján online tartották meg, melyen közel 60 hatvan hallgató vett részt, viszont az órát csupán húszan követték végig, melynek kezdetén a diákok szerint az oktató így fogalmazott egy, Győzike fényképével feljelentkező hallgató felé:

„Tehát én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp, ne kelljen már néznem…”

Az első óra alkalmával sem a bevett szokásokat sem a követelményt, sem a kurzus felépítését nem magyarázta el, még csak be sem mutatkozott. Kijelentette viszont a hallgatónak csak annyi a követelmény annyi, hogy hallgassák végig őt, majd vizsgázzanak.

Az óra egy pontján Gulyás László arra kérte hallgatóit, hogy minősítsék prezentációját, amire valakitől a „tökéletes” választ kapta. Majd erre ezt a meglehetősen szexista megjegyzés tette:

„Az lenne a tökéletes, ha Claudia Schiffer a hálószobámban tartózkodna, de tudom, hogy a hallgatónak minden jó”.

A civilizációtörténeti témákra áttérve a hangnem alighanem tovább durvult. A válogatott trágárságok célpontjai ekkor a feketék voltak, akikről a hallgatók szerint egyebek mellett az állította, hogy „az amerikai feka kultúra a rapre épül”, Majd azzal folytatta: „az angol katonák aprítják a fekákat”. A kijelentés egy, az előadáson bemutatott illusztráció kapcsán hangzott el.

A diákoknak megtudhatták a főiskolai professzortól, hogy:

„afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak”. Továbbiakban „rendkívül csúnya niggerek”-ről beszélt.

Érintette az amerikai elnökválasztást is, a frissen megválasztott elnököt, Joe Bident nemes egyszerűséggel „félhülyének” nevezte. A java azonban csak akkor következett, amikor az alelnökre tért át:

„a nőnek a nevére nem is emlékszem… Kamala Harris, én csak fekete ribancnak szólítom.”

Mindez a Szegedi Tudományegyetem egyik előadásán hatvan hallgató előtt hangzott el.

Nehezen félreérhető kijelentésekkel találta meg ezen az órán női hallgatóit a professzor, aki egy alkalommal azt mondta, hogy:

„jó lenne már nem csak XY srác képét látni, bekapcsolhatnák a hölgyek a kamerát, legalább lenne mit néznem”.

Egy az online közvetítésről távozó hallgatója kapcsán úgy fogalmazott:

„a kreol hallgatólány visszajöhetne”.

A zoomon folyó előadásra negyven perc letelte után újra fel kell jelentkezni, mert ennyi időt engedélyez a program ingyenes verziója. Miután az oktató arról érdeklődött, hogy mindenki visszatért-e, az egyik hallgató válaszára úgy reagált Gulyás László, hogy heteroszexuálisként nem izgul fel arra az információra, ha egy férfi hallgató tért vissza.

Ha az itt részletezettek igazak, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a panasztévő hallgatók az elhangzottakat az egyetemi oktatással összeegyeztethetetlennek tartják.

A szeged.hu megkereste Gulyás Lászlót az üggyel kapcsolatban és afelől érdeklődött, hogy mennyire tartja összeegyeztethetőnek oktatói munkájával azokat a kijelentéseket, amelyeket a panaszlevélből idézett a portál.

Gulyás László a következőket válaszolta, előre kikötve, hogy az teljes egészében, változtatás nélkül jelenjen meg:

„Mintegy huszonöt éves egyetemi oktatói pályám során igyekeztem mindig magas színvonalon ellátni feladataimat, s tevékenységemmel kapcsolatban eddig sem személyi, sem szakmai aggály soha nem merült fel. A hallgatók körében előadásaim nagy népszerűségnek örvendnek. Két doktori (PhD) fokozattal és habilitált doktori címmel rendelkező professzorként a tudományos teljesítményt objektív módon jellemző Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisban több mint négyszáz közleményem szerepel (köztük tizenöt önálló könyvem), az azokra való független hivatkozások száma pedig meghaladja az ezerötszázat.”

Mint látható Gulyás László nem válaszolt egyetlen kérdésre sem. Igaz, egy félmondattal sem cáfolta volna azok a kijelentések, amelyeket a panaszt tévő diákok idéztek.

A Szegedi Tudományegyetem oktatást segítő online felületén, a CooSpace-en a történtekre reagálva Gulyás László az alábbi bejegyzéssel fordult a Migráció és Menekültügy a XX. században című kurzust felvett hallgatókhoz:

„Tisztelt Hallgató Hölgyek és Urak!

Kósza információk jutottak el hozzám, miszerint néhány hallgatónak nem tetszik az a világnézeti alap, amelyről a migrációs órát tartom. Sőt állítólag feljelentést
írtak ellenem!!!

Ez a sunyi magatartás mélységesen felháborított. Az oktató feljelentése világnézeti alapon a legrosszabb kommunista időkre emlékeztet. Ilyet Sztálin és Rákosi alap csináltak az ifjú kommunisták. Ez a magatartás méltatlan az egyetemi léthez, ez méltatlan az oktató-hallgató viszonyhoz.

Az egyetemi autonómia leszögezi, hogy az oktatónak a tanítás során alapvető joga a saját értékrendjének megfelelően tanítani. Nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktatóként visszautasítom, hogy bármely hallgató megkérdőjelezze értékrendemet.

A hallgatónak nem kötelező Velem egyetérteni! A hallottak a hallgató a saját értékrendje szerint elfogadhatja, illetve elutasíthatja.

Mivel a migrációs kurzusom szabadon választható tantárgy, azt javaslom, hogy
a) akinek nem tetszik előadásom világnézeti alapja
b) nem ért egyet a nemzeti, polgári, konzervatív értékrenddel
c) akit ennek hallgatása is zavar

az AZONNAL ADJA LE ÓRÁMAT!!! (Ma éjfélig még megteheti).

Nem szeretném, ha a Szegedi Tudományegyetem, néhány hallgató miatt ideológiai csatatérré változna. Az egyetemi autonómia következtében számos kommunista és liberális oktató tanít egyetemünkön, így ezen hallgatóknak van lehetősége saját világnézeti meggyőződésének megfelelő kurzust hallgatnia.

Üdvözlettel:
Prof.  Dr. Gulyás László egyetemi tanár”

A Szegedi Tudományegyetem Etikai Szabályzata úgy fogalmaz, hogy az egyetem nem elkötelezett egyetlen vallás, egyház vagy világnézet mellett sem, vallási és világnézeti kérdésekben semleges és toleráns. Ez pedig alapvetően megkérdőjelezi Gulyás László saját oktatói munkájára vonatkozó világnézeti érvelését.

Kíváncsian várjuk hogyan döntenek az ügy kapcsán.

Fotó: SZTE JGYPK