Szegedi Nemzeti Színház, kultúra, színház, zárva

Hárman dirigálnák a színházat, ketten szimfonikus zenekart Szegeden

Gazdaság Helyi hírek Kultúra

A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar – vezetői megbízatása is lejár június végén. A közgyűlés mindkét posztra pályázatot hirdetett, a beadás határideje hétfőn járt le. A színház vezetésére hárman, a zenekar élére ketten pályáztak – írta a város önkormányzati portálja, a szeged.hu.

Szeretné folytatni munkáját a jelenlegi főigazgató, aki öt éve vezeti a mandátuma idején összevont három intézményt – a Szegedi Nemzeti Színházat, a Szegedi Szabadtéri Játékokat és Regionális Összművészeti Központot.

Egyik kihívója Peller Károly. A Budapesti Operettszínház 43 éves művésze, Nívó-díjjal kitüntetett színész, operetténekes, táncos, komikus. Országos ismertséget a Jóban-rosszban című sorozat egyik főszereplőjeként szerzett. Ugyancsak a főigazgatóságra aspirál Tóth Péter 57 éves, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Bartók Béla Művészeti Kar dékán-helyettese.

A Jóban-rosszban sorozatból ismert Peller Károly is megpályázza a szegedi színház főigazgatói posztját

Újrázni szeretne a Szegedi Szimfonikus Zenekart jelenleg igazgató Gyüdi Sándor, Liszt Ferenc-díjas karmester is, aki korábban tíz évig a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója volt, mellette ellátta a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri és művészeti vezetői posztját is.

Kihívója Hamar Zsolt. A Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész 2017 márciusától 2020 júliusáig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója volt. Az 54 éves karmester több mint két évtizede rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban, vendégkarmesterként pedig rendszeresen fellép a világ számos zenei központjában.

A szakmai bíráló bizottságnak március 8-áig kell dönteni arról, hogy a közgyűlésnek kit javasol a két intézmény élére, ezt követően, valószínűleg az áprilisi közgyűlésen születik majd meg a végső döntés. – A pályázat kiírása szerint mindkét intézmény vezetésére ötéves, határozott munkaidejű szerződést köt majd a szegedi önkormányzat július 1-jétől – írja a szeged.hu.

Nyitókép: Frank Yvette