Már csak néhány hét, és befejeződik a szegedi Indóház tér rekonstrukciója. A tervek szerint május végére megszűnnek a forgalomkorlátozások, és a buszok is visszatérhetnek az eredeti útvonalukra. Bár a lakosság körében komoly vitát váltott ki, hogy miért van szükség a mindössze 15 éve felújított tér újabb feltúrására, a kivitelező szerint a mostani bazaltbeton burkolat már évtizedekig bírni fogja a hatalmas terhelést – számolt be róla a delmagyar.hu.
A munkálatok során mintegy 144 méter hosszan és 6,7 méter szélességben kap teljesen új burkolatot az érintett terület. A korábbi kockaköveket – amelyek az óriási buszforgalom miatt több helyen megsüllyedtek és tönkrementek – tartósabb bazaltbeton váltja fel.
A delmagyar.hu szerint a beruházás jelenleg a „célegyenesben” tart: az útszakasz kétharmadán már végeztek a munkával, a maradék részen pedig gőzerővel zajlik a vasbeton szerelvényezés és az alapozás. Ha az időjárás is engedi, a munkagépek négy hét múlva levonulhatnak a helyszínről, és visszaállhat a megszokott közlekedési rend a Bem utca és a Galamb utca közötti szakaszon is.
A projekt nem maradt visszhang nélkül. Botka László polgármester bejelentése után a közösségi oldalakon sokan felrótták a városvezetésnek, hogy az Indóház tér 15 évvel ezelőtti teljes rekonstrukciója után miért kell ismét tízmilliókat költeni a területre. A kritikusok szerint már az eredeti tervezésnél látni kellett volna, hogy a kockakő nem bírja el a napi több száz buszjárat súlyát. Az önkormányzat szerint azonban a mostani, 57 millió forintos, tisztán saját forrásból finanszírozott beruházás végleges megoldást jelent majd a problémára.
Miközben az autósok és a buszos közlekedés hamarosan fellélegezhet, a gyalogosok továbbra is elégedetlenek. A helyszíni tapasztalatok szerint több olyan járdafelület és átkelő maradt ki a mostani projektből, amelyek állapota balesetveszélyes, és naponta több ezer utast érintenek a vasútállomás környékén. Egyelőre nincs információ arról, hogy ezek javítására a közeljövőben sor kerül-e – emelte ki cikkében a delmagyar.hu.
A városban egyébként 2026-ban nem ez az egyetlen nagyszabású útépítés: a költségvetésből több mint hárommilliárd forintot különítettek el útfelújításokra, az év második felében pedig elindulhat a Belvárosi híd és a Huszár Mátyás rakpart rekonstrukciója is.
(delmagyar.hu)
Fotó: Frank Yvette








