Szeged, virágzás, magnólia, Széchenyi tér, tavasz, időjárás

Ez volt a legenyhébb tél a mérések kezdete óta Magyarországon, legkevesebbet Szegeden esett az eső

A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.

Budapest, 2024. március 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét (b) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. március 6-án. MTI/Máthé Zoltán

Átáll 24 órás nyitvatartásra a Röszke-Horgos 2 határátkelőhely 

Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat, ami bizonyítja azt is, hogy a határon túli magyar közösség erőforrás a szomszédos országokkal felépített együttműködésben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Perintfalvi Rita

A kegyelmi ügy hatása a keresztény magyarságra – interjú Dr. Perintfalvi Ritával

Létezik, hogy meginog a magyarok Istenbe vetett hite? Létezik, hogy egyre kevesebben járnak majd templomba és gyülekezetbe? Létezik, hogy az egy hónappal ezelőtt kirobbant kegyelmi ügy ekkora hatást gyakorolna a keresztény Magyarországra, magyarokra? Létezik. Dr. Perintfalvi Rita teológussal beszélgettünk.

Szeged, ÁGOTA futás, sajtótájékoztató, Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Még 3 hétig lehet nevezni, de máris 1000 ember regisztrált az ÁGOTA Futásra

2024. április 14-én gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok megsegítése céljából rendez jótékonysági futóversenyt Szegeden a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem. Az eseményre már több mint 1000 ember regisztrált, nevezni március 29-ig lehet.

Szeged, Pomádé király új ruhája, gyermekopera, közönségtalálkozó, Reök palota, színház, kultura

Pomádé király új ruhája: közönségtalálkozó a szegedi REÖK-ben – képgaléria

A 2023/24-es évad második gyermekdarabját március 14-től láthatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban. Ránki György Pomádé király új ruhája című gyermekoperáját Toronykőy Attila rendezte. Az elődásról 2024. március 5-én többet is megtudhattak a szegediek a közönségtalálkozó keretében, melynek a REÖK adott otthont.