Adó- és térítésidíj-emelésekről döntött a hódmezővásárhelyi közgyűlés
A helyi adók, illetve az önkormányzat intézményeiben fizetendő térítési díjak emeléséről döntött keddi ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés.
A helyi adók, illetve az önkormányzat intézményeiben fizetendő térítési díjak emeléséről döntött keddi ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés.
Novák Katalin, Magyarország volt köztársasági elnöke az eddigi legnagyobb összegű, 50 millió forintos adományt nyújtotta az állami gondozott gyermekeket támogató ÁGOTA Alapítványnak – ki a parlament oldalára feltöltött adatokból. A gesztus azért figyelemreméltó, mert Novák Katalin elnöki tisztségéről való lemondása a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének adott kegyelemhez kapcsolódó botrány miatt történt 2024. február 10-én. A […]
Botka László polgármester költségvetés-módosítási előterjesztését a pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottság hétfői ülésén vitatták meg. Kovács Tamás, gazdasági alpolgármester az indoklás során kiemelte, hogy a kormányzat által bevezetett növekvő elvonások súlyos pénzügyi kockázatot generálnak az önkormányzat számára. Továbbá megállapításra került, hogy a makrogazdasági előrejelzések nem valósultak meg: a prognosztizált 3,5%-os növekedés elmaradt, a gazdaság stagnálása vagy […]
A Tisza Párt a múlt héten bemutatta az országgyűlési képviselő-jelöltek kiválasztási folyamatában indulókat. Az első körös szavazást a közösség tagjainak részvételével november 23-án és 24-én tartották, melynek eredményeire ma reggel derült fény – azaz, megvannak a Tisza Párt jelöltjeinek Csongrád-Csanád vármegyei továbbjutói.
Egyre több nőt ér ma Magyarországon verbálisan és fizikai módon is erőszak, amelynek sok esetben halál a vége. A NANE Egyesület éppen ezért komoly munkát, erőt és energiát fektet abba, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy rendszerszintű változásokra van szükség ahhoz, hogy mindez megszűnjön. „16 nap a nők elleni erőszak ellen” című kezdeményezésükhöz Szeged is […]
Meghátrált a MOHU? Mégsem zárnak be Csongrád-Csanád megyében a kisebb hulladékudvarok – tudta meg a delmagyar.hu.
A Szegedi Távfűtő Kft. hivatalos Facebook-oldalán hívta fel a szegediek figyelmét, hogy az Észak I/A területén található Kazánház IV-es számú fűtési áramkörén csővezetéki meghibásodás miatt, a használati melegvíz és fűtés szolgáltatás szünetelni fog.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai belevetették magukat az őszi munkálatokba. Az őszi virágültetés mellet, a levélgyűjtés is zajlik. Emellett a szökőkutakat is téliesítik és a karácsonyi égősör is lassan, de biztosan a város minden pontján a helyére kerül.
Mint megírtuk, szerdán közel 20 településen tart utcai megmozdulásokat a kormánypropaganda ellen az aHang és a helyi szervezetei, az aPontok.
A Virágos Magyarország megmérettetésén többszáz település 400 pályázata versengett, és az idei, immár 32. díjátadón csaknem 80 elismerést adtak át – közölte a Visit Hungary Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.