Elhunyt 94 éves korában Milan Kundera cseh születésű regényíró, drámaíró – erősítette meg szerdán Anna Márazková, a brnói Morva Tartományi Könyvtár szóvivője a CTK cseh hírügynökség értesülését.
A 20. század egyik legjelentősebb, világszerte ismert írója cseh és francia kettős állampolgár volt, Párizsban halt meg kedden, hosszú betegség után – írta a CTK az író feleségére, Vera Kunderára hivatkozva.
Milan Kundera 1929-ben a dél-morvaországi Brnóban született, és elsősorban a hatvanas években megjelent, később 44 nyelvre lefordított A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett nemzetközi hírnevet.
Az 1967-ben megjelent Tréfa című regénye – amelyből 1968-ban film is készült – a személyi kultusz karikatúráját rajzolta meg. A csehszlovák kultúrpolitika vezetői hisztérikusan reagáltak: kizárták a pártból, egyetemi állását elvesztette, könyveit száműzték a boltok és a könyvtárak polcairól.
Miután aktívan támogatta a prágai tavaszként híressé vált 1968-as reformfolyamatot, újabb konfliktusba került a korabeli csehszlovák kommunista hatalommal, és 1975-ben emigrált Franciaországba. Csehszlovák (cseh) állampolgárságától 1979-ben fosztották meg, s állampolgárságát csak 2019-ben kapta vissza.
Bár az író a rendszerváltás után is csak ritkán látogatott el szülőhazájába, és gyakorlatilag soha nem kapcsolódott be a csehországi irodalmi és kulturális életbe, művei és élete iránt tartósan nagy az érdeklődés a csehek körében. A közelmúltban megjelent új, regényes Kundera-életrajz Jan Novák publicista tollából – Kundera: Csehországi élet és kor – igazi sikerkönyv lett, napokon belül eltűnt a könyvesboltokból, és hasonlóan gyorsan elfogyott az utánnyomása is. Jan Novák bejelentette: azt tervezi, hogy megírja Kundera franciaországi éveinek a történetét is.
A Morva Tartományi Könyvtár (MZK) önálló részlegeként létrehozott Milan Kundera Könyvtár a hetvenes évek második felétől Franciaországban élő cseh író 44 nyelven megjelent több mint 3000 könyvét, a szerző személyes archívumának és levelezésének jelentős részét, valamint a világban kiadott művei fogadtatásának sajtóvisszhangját tartalmazza.
A világhírű író 2020-ban adományozta a szülővárosában, Brnóban működő Morva Tartományi Könyvtárnak könyveit, cikkei, levelei archívumát és más dokumentumokat.
Milan Kunderát gyakran emlegették az irodalmi Nobel-díj egyik jelöljeként, esélyeseként. Munkásságát 1985-ben Jeruzsálem-díjjal jutalmazták. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Csehországban Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjat, 2001-ben Paul Morand-díjat kapott. 2009-ben életműve elismeréséül a Francia Akadémia Simone és Cino del Duca Alapítványának díjával tüntették ki.
(MTI)